A "Ma" csoportos kiállítása (1918)
szerző: Bálint Aladár
A "Ma" című folyóirat maga köré gyűjtött néhány fiatal festőt, szobrászt, hogy azok munkáit csoportos és egyéni kiállítások keretében a közönséggel megismertesse. E művészek java része nem új ember, nevük a legkonzervatívabb testület, a műcsarnok katalógusaiban is szerepelt már több ízben, de becsületes törekvéseik jogán a fiatalsághoz tartozóknak vallják és érzik magukat. Az idősebbnek visszafiatalodása mindig megható valami és őszinteségüket kétségen felül tettel - munkáikkal - igazolják. E művészek zárt sort akarnak formálni a konjunktúrában lezüllött társaikkal szemben. Nem valószínű, hogy javítanak a művészet mostani leromlásán, de ők maguk tiszták és becsületek maradnak. Ez bizonyos.
A kiállítók: Kmetty János, Nemes Lampérth József, Máttis Teutsch János, Ruttkay György, Gulácsy Lajos, Uitz Béla, Bortnyik Sándor, Diner Dénes Rezső, Schadl János, Bohacsek Ede festők, Pátzay Pál, Spangher Ferenc, Gergely Sándor szobrászok.
Kmetty János városrészlete nagyon jelentékeny munka. Markáns, szinte kikovácsolt formákból építette fel e tájképet. Fojtott fényű színtömegek zengenek ki az éles vonalak hálózatából, pozitív, félre nem érthető mindaz, amit csinál, de e pozitivitás, határozottság mögött hosszú küzdelem, latolgatás, emésztő tépelődés feszültsége érzik. Kmetty nagy aktja telve van megejtő szépséggel, a bőr zománcos felülete szinte kitapintható húst, izmot, ideget takar, az akt formai egyenetlenségei is inkább a próbálkozásnak, nyugtalan kísérletezésnek tudhatók be, mint tudatlanságnak, vagy felületességnek. Kompozíciója még nem kész alkotás, a művész régi tervének egyik jelentős állomása.
Nemes Lampérth Géza három tájképpel szerepel e kiállításon. Széles színsávokat helyez egymás mellé. Izzó színsávjaiban a színek egész tömegét és a rajzot, a formák foghatóságát egyesíti. Horgony-utcai részlete igen erős, hatásos munka.
Máttis Teutsch János tájképei dekoratív jelentőségűek. Az élet melege mintha elillant volna néhány kanyargó színes vonallal egyberótt képeiből.
Gulácsy Lajos képeinek nagy részét már másutt is kiállította. Újabb vásznai betegesen finom sejtelmes alkotások. A formák szétfoszlanak, a halvány színek egymásba omlanak. Fájdalmas elborulás melankóliája árad ki a leheletszerű testetlen figurák, fantasztikus tárgyak tömkelegéből.
Uitz Béla szakított régebbi festési modorával. Új képei nem oly ködösek, mint a korábban festettek. Vásznain a rajz uralkodik, az szabja meg a formák kiterjedésén felül a tónusok minőségét, súlyát, mélységét. Hideg, zöldes szürke, tompa kék foltos sorakoznak egymás mellett, mintha valami exotikus virág hosszú, húsos szirmai feslettek volna szét a vásznon. Mélyen árkolt barna körvonalak foglalata határolja e fanyar színfoltokat, ritmust, logikát teremt a képen elhelyezett alak mozdulatában, a fák sudarainak, út kanyarulatának elhajlásában. Uitz szuggesztív ereje elhiteti velünk a kevéssé hihetőt, akaratát reánk vetíti és művészi hitét, törekvéseit igaznak, helyesnek valljuk.
Bortnyik Sándor túlzott primitívségéből éppen az hiányzik, ami elfogadhatóvá tudná tenni képeinek groteszk kezdetlegességét - az őszinteség. Ha pedig őszinte - ami aligha hihető -, annyira nem bír felülkerekedni feladatának nehézségein hogy próbálkozásait nem lett volna szabad a nyilvánosság elé vinni.
Diner Dénes Rezső még mindig ingadozik. Régi olasz mestere hatása alatt készült feje sehogy se hozható összhangba Cézanne utánérzéseivel.
Schadl János munkáiban Greco reminiszcenciák egyesülnek üvegre festett tiroli képek emlékeivel. Majd irányvonalakkal kísérletezik. E sok hatás nem válik piktúrájának hasznára és inkább zavarja, mintsem siettetné e különben tehetségesnek látszó művész kifejlődését.
A szobrászok között Gergely Sándor a legerősebb. Hildebrandt tanítványa volt, de egész világ választja el a statikát oly szigorú következetességgel respektáló mesterétől. Merész, majdnem nyaktörő mozdulatok kiegyensúlyozására törekszik Gergely. Figurái izgató érdekes apróságok, azonban az anyag törvényeire valamivel nagyobb tekintettel kellene hogy legyen.
Pátzay Pál előző kiállításán mutatkozó jelek szerint a mozgás és az elhelyezkedés problémáinak megoldására helyezte a fősúlyt. Ezúttal a tömegek elosztásával és formai kérdésekkel foglalkozik elsősorban.
Spangher Ferenc nagy tömbjei a formákat embrionális kezdetlegességükben jelzik. Az emberi fejet pusztán a homlokkal fejezi ki, az emberi testet négyfelé ágazó kődarabbal. A kaotikus, ki nem alakult forma aligha lehet plasztikai cél. Ezt semmiféle teória, irodalmi belemagyarázás nem igazolja. Semmiből valamit teremteni! - de semmiből semmit?