86. szonett
Az ő dalának büszke szárnyalása,
A melylyel, drága, téged elragadt,
Megért eszméimnek sírt tán az ása,
Hogy holt lön ott, hol kelt a gondolat?
Vagy lelke – melyet, túlvilágit irni,
Lelkek vezettek – tán az sújt le? Nem!
Sem ő nem tudta rémülésre birni,
Sem éji czimborái énekem’.
Sem ő, sem e bizalmas csacska lélek,
Mely éjjel ál tudással tölti el,
Nem dicsekhetnek – kiktől mit se félek –
Elnémitásom győzedelmivel.
De, hogy dalát te tetszéssel emelted,
Ez volt mi tőlem kedvet, hangot elvett.