46. szonett
Haláltusát vívnak szemem s szivem,
Szépségeden osztozva dulakodnak:
Képedtől tiltja a szivet a szem,
A szem jogát tagadj’ a sziv viszontag.
Állítja szívem, hogy te benne nyugszol,
Elrejtve ott, hová nem hat be szem;
A szem tagadja ezt, s vitázva úgy szól,
Hogy tűkörében ragyogsz fényesen.
Hogy a vitát közöttük döntené el:
A gondolat lőn küldve most oda;
És ki van adva, bölcs itéletével,
A hű szem része s a hő sziv joga.
Igy: a külbájon legeljen a szem;
Szivé a szivbe rejtett szerelem.