42. szonett
Hogy ő tiéd, nem ez minden bajom;
S pedig szerettem, mondhatom, valóban;
Hogy te övé vagy, én ezt fájlalom,
E veszteség bánt sokkal sujtóbban.
De, drága sértők, ím kimentelek:
Te szereted, mert tudod én szerettem,
S ő, hívemet értem szerette meg,
S így én szerelmem áldozatja lettem.
Ha téged vesztlek: nyer a szerelem;
És vesztve őt: hivem lelé a vesztet;
Ti ketten nyertek veszteségemen,
S kettőtökért én hordom e keresztet.
De mily öröm! Én egy vagyok veled,
Tehát így ő csupán engem szeret.