27. levél

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
27. levél
szerző: Gyóni Géza
1915. 1917.

Ott térdelek a szőnyegen,
Amelyen annyit térdepeltem.
Homlokomon ver a szivem,
S úgy érzem: meg kell halnom menten.

Hónapok buta szenvedése:
Szibéria ködbe mosódik.
Szemem gödrébe simulnak már
Bársonyos gyönge kézcsuklóid.

Szemem gödréből forrón buggyan
Rab éjszakák keserű könnye.
S e percben arra gondolok:
Ha most, ha most valaki jönne.

Valaki, aki tegnap itt volt,
Itt volt... kellett, hogy itt legyen;
S ki épen úgy térdelt, mint most én
Ezen a perzsa szőnyegen.