13. szonett
Bár magadé volnál! De magadé csak
Addig lehetsz, a mig tart életed.
Tudod, szivem, e véget meg mikép csald?
Ruházd át másra bájos képedet.
Szépséged úgy – a mit csak bérbe birsz most –
Véget nem ér, örökre birhatod;
Létedtül abban a halál meg nem foszt,
Mert magadat túléli alakod.
Ki hagyna romba dőlni ily szép házad,
Melyet soká épen tarthatna gond
Tél s vihar ellen, mely tombolva lázad
S fagylalva zúg? Csak egy pazar bolond!
Kedves szivem! neked is volt apád:
Rád is fiad hadd ezt modhassa hát!