(István Nádornak)
szerző: Vörösmarty Mihály
1
Itt születél: a föld örömében reszket alattad,
Mint anya, mely kebelén érzi repesni fiát.
És itt őrzi szived legdrágább sírjait a föld:
Nem vagy-e mindenkép: gyászra, örömre, miénk?!
2
Mit várunk tőled, kérdezd meg atyádat a sírban,
Mint bízunk benned, halld ez örömriadást.
3
Itt születél, fia vagy minden csep vérrel e honnak,
Minden csep vérünk, így rokonulva tiéd.
El ne feledd, a jogtalanok sorsára tekintvén,
Hogy ten véreidet nyomja az ősi iga.
4
Jobban mint mi birók nappallá tenni ez estét,
Bírd te világossá tenni a szellemi éjt.
5
Hogy nem egyenlő hang üdvözl országos utadban,
Vádat azért, fenség, honfiaidra ne tégy.
Szólnának, de kezök, nyelvök van régi bilincsben:
Oldd meg s tapsaikat hallani fogja az ég.