(A jövőnek szép reményit...)

(A jövőnek szép reményit...)
szerző: Vörösmarty Mihály

Börzsöny, 1820.

A jövőnek szép reményit
     Dúlja bennem a való,
S föltünendő napjaimnak
     Fénye már borong s csaló.
Hé! ti veszni tért koromnak
     tikosan költ csillagi.
Merre visztek? Vak hevemmel
     Ki fog sorsot osztani?
Évek hogyha elhaladtak,
     Vissza sem tekíntenek,
Másolatlan megy folyások
     És azokkal mindenek.
De ti szánatlan keservim
     Szüntelen mért gyötretek
E sebes szív érzeményit?
     Tán hogy sírba űzzetek.
Nem! - Tovább is élni enged,
     Élni, búban sínleni,
Lételemnek alkotója,
     S a halállal küzdeni.
Zordon álmok éjjelenként,
     Nappal üldöz a való.
Képzetimnek tengerében
     Minden engem furdaló.