A lap feldolgozottságának foka

Ős, meztelen korok emlékén csüggnöm oly jó

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ős, meztelen korok emlékén csüggnöm oly jó
szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád

Ős, meztelen korok emlékén csüggnöm oly jó,
Melyek szobraira arany fényt szórt Apolló.
Akkor még férfi s nő mohó, friss kéjeken
Nem tudta, hogy mi a hazugság s félelem,
S gerincük, csókjain a csiklándó verőnek,
Pezsdült, s a testi gép örült az ép erőnek.
Akkor Cybéle, a gyönyört foganni dús,
Nem volt még sok fiát unt súlyként tűrni bús,
Sőt, farkasanyaként, szerelmes szívvel, ömlőn
Itatta az egész földet a barna emlőn.
A férfi, szökkenőn, rugalmasan, delin,
Szép nők királya volt, boldog gőggel telin,
Dús, szűz gyümölcsöké, kik foltot sohse kapva
Várták, hogy hűs, kemény húsuk víg fog harapja.

A Költő, néhanap ─ más a világ ma már ─,
Ha tűnt őskort keres, és oly helyekre jár,
Ahol a férfi s nő leveti lomha leplét,
Setét hideg fagya lepi meg árva lelkét:
Mily bús kép! Szörnyeket a szem borzadva lát,
Óh, visszasírja mind a jótékony ruhát!
Óh, röhejtő csípők! Szegény maskara-törzsek!
Óh, sok bús, ferde hím, véznák s pohos letörtek,
Kiket a Hasznos Elv, a kemény, hideg úr,
Gyerekkorukba már érc-pelenkákba gyúr!
És jaj, jaj, hát ti nők! rossz gyertyaként viaszlón,
Kiket láz ront s vidít, s ti is, sok szűz kisasszony,
Kikre már bűn szakad, anyai örökül,
És a Szaporaság rútítón rátok ül!

Igaz, bennünk is él, bár nincs fajunkban épség,
Sok új, a régiek előtt nem ismert szépség:
Arcunk felőrlik a szív titkos férgei,
Vagy mondjuk így: a bú szépítő mérgei;
De már késő Múzsánk kincse, ez új találmány
Jó nekünk, egyre még, mind sorvadóbbra válván,
Ős Ifjúság felé szavunk hódolva zeng:
─ Óh, kedves Ifjuság, szűz homlokú, te szent!
Szemedben egy üde és friss vizű patak van,
Mely úgy árasztja szét, derűsen, öntudatlan,
Mint az ég kékje, mint a madár s a virág,
Melegét, dalait és édes illatát!