Őrült vers unakaöcséimhez és unokahúgaimhoz

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Őrült vers unakaöcséimhez és unokahúgaimhoz
szerző: Po Csü-ji, fordító: Kosztolányi Dezső

Kik nem tudnak betűt, azt mondják, holdasok,
én hála égnek írok, olvasok.
Kinek nincs tisztje, annak zsebe pang,
de az enyém a hivatal, a rang.
Beteg a vén,
de fájdalmat sohasem érzek én.
Az öreg élete csupa teher,
én nőt temettem, új nőt vettem el.
Nincs változás, mely megbolygatná elmém
s rést ütne az élet örök szerelmén.
Ezért a testem, lelkem már tíz éve
nyugton hever, mint a napon a kéve,
hisz a jövőben oly kevés dolog
kel énnekem s csak ezzel gondolok,
egy takaró, mely melegen fed el,
naponta egy-egy tálnyi eledel.
Mit bánom én, hogy hajlékom kicsiny,
nem alhatom egyszerre két szobába,
mit bánom én, hogy ménest tart a kába,
nem hajthatok egyszerre két kocsin!
A földgolyón hét ember tíz közül
van itt, aki ily módon üdvözül,
de száz ember közül egy sem lehet,
aki mint én, ilyen elégedett.
Mások dolgába könnyen lelsz vigaszt,
saját dolgába a bölcs is bibaszt.
Hát csitt, csupán hozzátok búg a rím,
unokaöcséim, unokahúgaim.