Ünnepel a kertem
szerző: Móra László
Megérkeztek az égi fényjelek:
„Szép fák, ti szent cselédek, éljetek!
Éledjetek: gyökér, törzs, ágbogak!
Fehér menyasszonyruhás lányokat
A legszebb nászra öltöztessetek!
Daloljátok a legszebb éneket,
Tavasznak titkát, tarka sok csodát
Ti, almafák, körték és lila orgonák!”
S mozdult a kertem minden bokra, fája.
A dermedtséget sorra mind lerázta
S mint áldottméhű, szép édesanyák:
Ontják a sok-sok szűzi életet,
Bimbót, virágot, szent testvéreket.
A százhúsz fámon százezer virág!
S az mind, mind vágyat rejteget,
S hogy hozzásímul a másik virághoz,
Miként az ember: úgy susog, szeret...
Pillangók, méhek, kis bogárkezek
Ingyen hordják az üzeneteket.
S a kis virágok boldogok nagyon.
Hintázgatnak a gyenge gallyakon.
Az ágyuk: illat. Vánkosuk: a Nap.
S mikor a vágyuk csacska csókba kap:
Kacag a kertem minden bokra, fája.
Tavasznak titka, sokezer csodája,
Remeg a boldog, habfehér virágba.
Virágzó fáim hogyha sorra járom,
Az Égbe hív a hitem és az álmom.
Virágos fáim sátora alatt
Fejem lehajtom. Áldlak, Istenem,
Hogy végigmentél dermedt kertemen,
Hogy kincset szórtál eldugott tanyámra,
Hogy kincset szórtál tegnapomra, mámra.
Vigyázva lépek el amerre jártál,
Az almafáknál és az orgonáknál...
A langyos, drága földre térdelek
S imádom, áldom minden léptedet!