Úr (Magyar mythologia)

Magyar mythologia
szerző: Ipolyi Arnold
I. Úr.

     I. Úr. A jelen szónak már korán kellett veszteni eredeti jelentésével, mythosi értelmét is, ha ilyennel csakugyan birt. Nyelvemlékeinkben már a mai: dominus értelemben találjuk, a hal. beszédb.: ur, peter ur-ot st. hasonlón a többiben. Általuk azonban már a szó tágabb jelentésére figyelmeztettetünk; a hal. beszédb.: urazag ― ország, e szerint ország az uraságtól származva, mint ismét az or, orv ― fur, hasonlón: ur-nak mondatik, az urság ― furtum; a bécsi cod. (Oseas 7): urozvan ― furtim, urság – furtum, urrok ― fures. münch. cod. (Mát. 15): urságok, és: hova ur nem közelíthet ― quo fur non apropiat. érdy-cod. 10. parancs.: ne urozz, a piry-hártya (850 akad. ért. 98) tholvaisagot es az wrsagot. Az ur gyökben ekkép a birás, tulajdonná tevés, hatalomba ejtés fogalma léteznék általában. A tájszót. szerint úgy látszik innét jő még az orvos, orvoság, orvoslani ― urus, urusság, urusolni; mi ismét némileg a kuruzsolni és varázsolnival találkoznék.
     Mélyebb régi értelmét és jelentését nyelvbúváraink szinte régtől keresik, Otrokócsi (orig. 1. 293) a héber אור - or — lucere-től származtatja, urak um. kik méltóságuknál fogva a többieknél fényesebbek, honnan már rokonnak véli a hellen Ήρα ῆρως, az egiptomi Horus, a germ. herr-vel. Pázmándy (schediasm. 1. 8, 129) úr szavunk, sőt a magy. uraság régiségét a ném.: ur, ursprung, urheber s többiben akarja feltalálni, figyelmeztetve a vezérek Anonymnáli nevei úrrali ragozása vagy összetételére (sajátlag csak Anon. 32: Ursuur, a többi csupán u-val, mint: Borsuu, Lelu, Usubuu), hasonlón um. a Vilkina saga hősei: Sigundur, Sigmundur, Konungur neveihez. Jankovics (szón. 139) azt a legrégibb azsiai hangnak (?) nevezi, kiemelve különösen férj jelentését, mint: az örm. air, gör. ανήρ, lat. vir. Dankovszky (völk. ung. 32) a hellen ούρ-ος-val magyarázza, Homer II. 8. 80: ούρος `Αχαιῶν-t achájok urának fordítván. Szerinte az attilai húnmaradékok ― Cutriguri és Utriguri nevében is, ezen szó forog fen, kik um. kutig-ur és utig-ur, ekkép kijelelt uraságaik határánál fogva, neveztettek így el (!?). Nagy (m. gyök. 286) a kaldej ur — ország és király jelentéssel, s a lat. vir, a gót. var, agsz. vair, ném. herr-vel veti egybe.
     Élénkebb világot vethetnek szavunkra, mythosi név és értelem hasonlatok. A legrégibb hindu cosmogoniai tanok — melyek nyomai ismét a többi mythologiákban is észrevehetők — szerint, a teremtés első műve a tiszta szellemi fényelemek voltak, kikkel a teremtő ek-isha ― a főlény, mint világossággal a leget betölté. Ezek neve pedig a shastakban: az-ura ― a világosság, ők a többi teremtés prototypjai, főnökük: mahaishaz-ura – azaz: a nagy, a fővilágosság. Ezen magasztosb, mintegy clarificalt világossági, szellemi dicsőült lét, volt a teremtés első állapota, és az által hogy mahaishazura az istentől elpártolt, fejlődik ki a további mytho-cosmogoniai tan, az eredeti világosságnak a testbe való átmenete, s azáltal történt megromlásával (Nork myth. 5. 58). Hasonlón hangzik a nyugatariai v. zendparzi mythos. Ormuzd kezdetben mint zervane akarene, azaz: a kezdetnélküli idő — Bohlennál: határnélküli mindenség — midőn a szellemeket és világosságot megteremté, miután már kivüle más lények is léteztek, magát Ormuzda, Chormuzda, vagy: (mint Bournouf com. s. l. yasna 90, nevét visszaállítá) ahuro-mazdao-nak nevezte, Bohlen szerint, a nagy világosság, mahat ― nagy és ahuro v. hur ― világosság, Norknál (10. 185) egyenesen: a nagy úr fordítva. Ezen: úr ― dominus sajátlagi értelemben, látjuk már ama őseredeti szellemi fény és világosság, tehát előkelő lét s állapolróli fogalmat, elszármazva nevekben, mint a zend nép: arya és airija neve, melyen egyiránt nevezi Herodot (7. 62) és Strabo (15. 2) a méd népséget, — Röth (i. h. 82) értelmezése szerint, jelentése: az urak — die herrn, Bournoufnál (i. h. 460, 325) mester és úrral magyaráztatik; nyilván hogy az ős előkelő lét fogalma, a még mindig kitünőbb, jobb, uralkodó és hatalmasb elnevezésére vitetett át, mit még Otrokócsi saját szavunkban is keres származtatva a fénytől: urak, um. kik méltóságuknál fogva fényesbek a többieknél.
     Hasonló értelem forog fen mint láttuk a kaldej-héber: ur, hur, az egiptomi Horus, a gör. οδρανός, lat. aurora; sőt a gör. lat. ῆρως v. ερος, heros és herusban, melyek Zeus és Juno ερα mellékneveiben is ugyanazonosak a: hös, úr, istenifény, előkelő lét, a többiek feletti kitünés fogalmával (Creuzer. symb. 1. 5. 7), és ép úgy találkozhatik a ném: herr, hehre, az óéjsz.: tivor, az agsz. tür, (Grimm 177), gloria, splendor, splendidus, decorus, fogalmakkal.
     A szó nyelvünköni bővebb értelme mellett (uruzag ― ország, ur ― fur, urus ― orvos), történeti emlékeink még szinte különös használatáról értesítenek. Cinnamus (hist. par. k. 118) V Istvánról midőn ez bátyjának a trónt átengedni kéntelen, mondja: Stephano vrumi dignitatem concesserunt, quo nomine ita apud hungaros regni successor indicatur, ennek nyomán az úr v. uram elnevezést Kreszn. szót. 2. 288 a koronaörökös címének tartá, mint a francia a monsieurt (sajátl. ez a király első fivére). A nszomb. cod. (834 tudt. 1. 221) Endre és Leventéről mondja: tanachot tarthwan, kydeenek az wrffyak wtan az Endrenek es Belenak leventeenek köwetöketh hogy ne hannaak el vezny ez zegheen orzagot, ... és ... az nemes wrffyak rea haylanak Bélnél (notit. 3. 13) Márgit szigetének régi neve Vrszigethe, mint különös királyi birtoké? Mai nyelvünkön is a név, mint valamennyi nyelveken, kitünő címkint divatozik, az illető főnök, családatya, a nőktől férj ― népünknél a férjnek fivérei: öregebb, ifjabb uram, nagyobbik, kisebbik uram ― és kiválólag a fejedelem és istenre alkalmazva, mint már a hal. beszédb. uromo isten, és az utóbbit elhagyva, magánállón ur, isten értelemben, így: uromo szine eleut ― urunk színe, valamint maig az ünnep elnevezésekben: úr színe változása, úr mennybemenete, úrnapja ― theophoria, úrteste, úrvétele (Pázm. pred. 1129). A köznyelvben kitünőleg a nagyság, előkelőség kiemelésére használva m: úri személy, úri ember, úri élet ― herrliches leben, úri vendégek, az ismeretes nagy nemesb tök: úri tök. Fen van még egyiránt ama ragyogás értelmével is, így: urias (Sándor, Kreszn.) magnificus, splendidus, uriasan él ― splendide vivit, uriaskodik, némi fényt, pompát fitogtat; a népd. 1. 334: nagy urias kardos vitézek, azaz: fényes vitézek.
     Valjon találkoznak-e mind ezek, a fentebb érintett ősmythosi eszme fogalmak és nevekkel, és rejlenek-e szavunkban is hason cosmogoniai eszmék nyomai?! ― Istenségi nevet benne találni még nehezebb, s csupán a névnek mai személyes alkalmazásbani kitünő sajátlagi használata, igazolhatna némileg hason felvételt; de az adottak nyomán már, ez aligha volna magosabbra vihető bizonyos szellem v. szellemek képzeténél, kik amaz cosmogoniai világosság és szellem teremtési tannál fogva, mintegy a rosz, gonosz, a sötétség, halandó anyag, test szellemével, s így némileg talán az ördöggel (l. lejebb) volnának ellentétezhetők. De ezen felvételre is a név mint az ma fenmaradt, alig jogosíthat, s véle a véleményezés véghatárainál meg kell állapodnunk.