Új kották
| Új kották szerző: Csáth Géza |
(Lányi Ernő, Reinitz Béla, Kovács Sándor)
Az új magyar zene történetében különálló és érdekes szerep a Lányi Ernőé. Egy zeneszerző, aki ötven éves korára is fiatal kereső, merő, fejlődő és haladó. Nálunk különösen szokatlan jelenség.
Legújabban megjelent dalfüzetében (op. 207.), „Szeretném, ha szeretnének” [*] eljutott Adyhoz, Gellért Oszkárhoz és Mohácsi Jenőhöz, ahhoz a lírához, amelyet a legfrissebbnek, legmaibbnak érzünk. Ezek a dalok világosan demonstrálják, hogy szerzőjük nem experimentált a modernséggel ─ mint pl. Farkas Ödön az ő Ady-dalaiban ─, hanem mélyen átérezte ezeknek a költőknek a poézisét és a maga nyelvén, őszintén, a saját formáival adta vissza a zongorán és az énekben. Nem operál meggyőződés nélkül összerakott alterált akkordokkal vagy keresett idegenszerű atonális melodikával. Elsősorban egyszerű és világos. Azokat a szövegeket keresi ki tehát, amelyek az ő konstruálási módján jól kifejezhetők.
Ilyenformán, ha a muzsikáját olykor nem is érezzük congenialisnak a szöveggel ─ az magában véve is becses marad és teljesen kifejezi, hogy így mondjam, a szövegíró és a zeneszerző múzsáinak egymáshoz való viszonyát. Ez pedig mindenesetre érdekes.
A füzetben tíz dal van. Nekünk legjobban tetszik a Tompa Mihály versére írott „Hervad, hervad a föld határa...” című, amelynek melankolikus őszi hangulatát a legegyszerűbb és legelőkelőbb eszközökkel teremtette meg a zeneszerző. E dal egysége mesteri, néhány modulációjában pedig szinte megdöbbent az invenció ereje. Hasonló értékű magyar műdalt ötöt nem tudnánk felsorolni. Kiemeljük a füzetből a két Petőfi- és a két Kiss József-dalt.
[*] Harmónia kiadása
Reinitz Bélának tavaly megjelent első dalfüzete, húsz Ady-dal, méltán keltett érdeklődést a zeneszerző további munkálkodása iránt. Reinitz újabb dalsorozata [*] csak megerősíti a róla alkotott kedvező véleményünket. Ez az újabb hat Ady-dal, ha az invenciót tekintve nem is múlja felül a régebbieket, de a megcsinálás egyszerűbb, leszűrtebb és tartózkodóbb voltával mindesetre fejlődést jelent Reinitz művészetében. Hibája a zeneszerzőnek, hogy nem választja ki elég óvatossággal a megkomponálni való Ady-verseket. Úgy látszik, az a nézete, hogy mindent meg lehet zenésíteni. Például az „Új könyvem fedelére” c. verset mi nem érezzük erre alkalmasnak. A költeménynek egyik finom fordulata a következő gondolat:
„Bizonyos, hogy gyönyörű volna, ha ezeket a fájdalmakat más éli és más panaszolja. De én voltam.”
Ez az okfejtés énekelve kissé idegenszerűen hat. elejteni pedig természetesen nem szabad. De ha valóban meg akarják érteni, akkor a zenére nem figyelhetne. Viszont az egész dal igen sokat veszt, ha ezt az egy gondolatot az énekes nem mondja elég értelmesen. De ha teljesen érthetően mondja, akkor sem tesz harmonikus hatást az imént említett okból.
A „Kató a misén”c. vers hangulatát kitűnően visszaadja Reinitz, a falusi orgonista naiv kontrapunktikájának utánzása a dalban kellemes és sikerült. Legjobb azonban az „Egyedül a tengerrel” megkomponálása. A dal mozaikszerűsége mellett is egységesen hat és pedig öntudatos, logikus monotonsága révén. Talán a legértékesebb Reinitz eddigi összes dolgai között.
[*] Reinitz Béla: Dalok Ady Endre verseire, Modern Könyvtár kiadása.
Dr. Kovács Sándor kor szerint ugyanabba a zeneszerző nemzedékbe tartozik, ahová Weiner, Szirmay, Antalffy stb. Koessier neveltje. Annak idején különösen egy finoman stilizált zongoranégyesével tűnt fel. Újabban keveset komponál. Zenekritikákat ír, zenei régiségeket kutat és azoknak kiadásával foglalkozik. A párizsi E. Demeter cég kiadásban mostanában jelentek meg efféle kiadványai. Ezekben Kovács kiváló ízlésű arrangeur-nek és pedagógusnak mutatkozik. Scarlattinak három Capriccioját és egy Etude-jét, Franabynak és egy ismeretlen szerzőnek egy-egy zongoradarabját adta ki. A magyarázó szöveget Kovács a hangjegyek fölé nyomatta, ami nálunk újságszámba megy és mint újítás, határozottan kitűnő. A tanuló így kénytelen elolvasni az instrukciókat, míg ha azok a kompozíció után vannak pontokba szedve, rendesen olvasatlanul maradnak. (A zongora-pedagógusok, azt hiszem, kivétel nélkül megerősítik állításomat.) A frazírozás megjelölése legató-jelekkel világos és tanulságos. Azt gondolom, hogy az a gyerek, aki ilyen kiadásokból tanul zongorázni, sokkal hamarabb meg fogja érteni a dinamikai hatások jelentőségét és a zenei frázisok rajzát, mint mások. Hasonló precizitás jellemzi dr. Kovácsnak azt a három kiadványát is, amelyek a budapesti Rózsavölgyi cégnél jelentek meg. (Rameau: Suite, D moll ─ Scarlatti Sonatina, A moll ─ Rameau Suite D moll.)
Kovács két zongorakompozíciója (szintén E. Demeters kiadásai), „Toccata”-ja és „Bourrée Bourrue”-ja arról tanúskodik, hogy szerzőjük nem az invenció hiánya, hanem inkább az önkritika túltengése miatt produkál kevés eredetit. A „Toccata” tartalmas és elegáns magyar zene. Szándékosan szürke zongorastílus, amely sohasem a színekkel, hanem csak a polifónia vonalaival akar hatni. A „Bourrée” fölényes humorában, tiszta formáiban és groteszk harmóniáiban már jóval több a lendület, bár itt is a tartózkodás, a bensőség hiánya rontja meg a közvetlen hatást. Kovácsnak sokat kellene komponálni, hogy megszabaduljon ettől az állandó gátlástól. A „Bourrée” utolsó frázisa azt sejteti, hogy vannak érzései és ötletei, amelyek a nagyszerűség jellegét viselik magukon.