Új hangjegyek: Kodály Zoltán
szerző: Csáth Géza
Kodály Zoltán zeneakadémiai tanár körülbelül fél esztendő előtt lépett először mint zeneszerző a nyilvánosság elé. Akkor egy vonósnégyesét hallottuk, egy celló-szonátáját és tíz kisebb zongoradarabját. Ezekből a munkákból rögtön és kategorikus határozottsággal meg lehetett állapítani, hogy a magyar muzsikában új nagy tehetség érkezett. Kiadták-e azóta vonósnégyesét és celló-szonátájat ─, nem tudjuk. Ha nem akad magyar zenekiadó cég, amelyik kapott volna rajtok ─, elég szégyen és élhetetlenség ─, mert kitűnő elsőrangú munkák és biztos keresletük lenne a francia és német zenei piacokon is. Egyelőre csak a zongoradarabok és egy hegedűre és zongorára írt Adagio kiadásáról adhatunk hírt. A Rózsavölgyi cég ízléses kiállításban jelentette meg őket. Ezek a kompozíciók így papíron, gondosan áttanulmányozható állapotban fokozott mértékben megerősítik azt, amit hallásuk alkalmával róluk gondoltunk. Kemény, kiforrott zseniális dolgok. Egyszerűek, a mélyből jövők és a finom, eszélyes végsőkig átszűrt kezelés szűzen megőrizte valamennyiben az eredeti érzést és hangulatot. Modern és magyar zene ez. Kodály, mint Bartók a székely népdalból merít és elveti a megunt cigányos műnép-dalt, amelyből semmi egészséges, természetes sallang- és pántlika-mentes zenét nem lehet csinálni. A székely népdalok sajátságos zamatos melódikája, skálája és harmóniái érezhetők ezekben a kompozíciókban, mind olyan elemek, amelyekből a zeneszerző fantáziája szívesen és természetszerűleg táplálkozik. Formaalkotást, zongorakezelést a modern franciáktól tanult Kodály. Nem utánozza őket, nem manieros, nem affektált. Minden hangjegy amit leír, becsületesen meg van érezve, át van gondolva. Szellemes, üde minden darabja és a föltétlenül tehetséges, a maga útján biztosan járó művészt reprezentálja.