Ugrás a tartalomhoz

Új Színpad

A Wikiforrásból
Új Színpad
szerző: Várady István
Nyugat 1912. 7. szám Figyelő

Bárdos Arthur és Révész Béla színháza

       Ott fenn, alig néhány deciméterrel felettünk, ott messze, alig néhány méterre az első soroktól, idegen levegő tölti be a sarkokat, sorsok bogozódnak és simulnak, pályák indulnak, ambíciók érnek tetőre és törnek derékon. A célom és követelésem, hogy mindezt mintegy ellesvén, úgy érezzem, boldog és tragikus vétetlen, amely éppen ebben a percben sodort erre és látnom adta az életet, az ő törvényeivel, kérlelhetetlenségével, igazságaival.

       A színpadtól a három fal közé sűrített életet kívánjuk. A színésztől élő alakot várunk. A rendezőtől a teljes, tökéletes elhitetését annak, hogy az az élő alak életének egy részét, néhány fontos, kiemelkedő mozzanatát itt, előttünk éli. Amiben benne van minden nagy és kicsiny problémája a rendezésnek, a dolgok egyszerűsítése, a fontosak kidomborítása, az egésznek előnyös stilizálása, keretbe foglalása. Az Új Színpad megnyitó előadásának első öt percében bizonyosak lettünk abban, hogy ez a becsületes törekvés a mozgatója az egész szervezetnek. És a végén azzal állottunk fel, hogy ebből az igyekezetből sokat elértek, beváltottak. A rendezés, színpad, szobaelrendezés, falak, bútorok, világítás, minden csaknem tökéletes. A játékban: tehetségek, akarás, a szerepek megbecsülése, tanulmány. S amit a kettő, rendezés és játék együtt nyújt, levegő és életszerűség! Az Új Színpad mindenképpen nagy nyereségünk.

       A megnyitón három egyfelvonásos darabot adtak. Az elsőt Krúdy Gyula írta. A Kárpáti Kaland Szindbáddal esik meg, a csavargóval, régi, kedves ismerősünkkel. ─ Szeretlek, ─ mondja a fogadós lányának ─ te vagy az első. Az éjjel rólad álmodtam... s egyebeket. Méznél édesebb szavakat. A lány elbágyad. Vele menne. Pestre, szinésznőnek, Magára marad, este lesz. Megszokott, mindennapi életének néhány halk jelenete játszódik le. Azután vár. Szindbád jő az éjszakában. Kocog az ablakon. A lány kimenne, vele menne. De Szindbád bejön. Neki a lány kell. Ez védekezik, sikolt. Szindbád kiugrik az ablakon. A szánja csengőinek hangja megszólal, elhal. Szindbád már messze jár, új kalandok felé. Bizonyosan egyébre gondol már, hogy egyszer, sok idő múlva eszébe jusson a kis felvidéki fogadós lány. De ez már nincs benne a darabban, valamint nincsen benne Szindbád alakjának sok egyéb finomsága.

       Vámos Árpád Efezusi özvegye értékes munka. A darabot két ember játssza végig, az a fontos, amit mondanak. És a dialógus végig erőteljes, érdekes.

       Schnitzler Arthur Bátor Kasszián-ja a harmadik mű. Tökéletes formájú, bájos apróság, szimbóluma nem fenyegetően jelentékeny.

       Mindhárom darabot nagyon jó előadásban adták. Nemes tradíciók és értékes reformok örvendeztettek az egész estén.