Ötvennyolcadik

Ötvennyolcadik szerző: Balassi Bálint

Videns Juliam nec oratione nec ratione in sui amorem inflammari posse, questubus miser coelum,
terras et maria implet, pollicens indignabundus se nullum carmen
Juliae gratia deinceps cantaturum

[azon nótára]


1 Óh, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, csillagok palotája,
     Szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú föld tája,
     Csudákat nevelő, gályákat viselő nagy tenger morotvája!

2 Mi haszon énnékem hegyeken-völgyeken bujdosva nyavalyognom,
     Szörnyű havasokon fene párduc módon kietlenben bolyognom,
     Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban holtig csak nyomorognom?

3 Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit mi haszon, hogy béjárom?
     Emberek nem lakta földön ily régolta mi jutalmamat várom?
     Ha mindenütt éget szerelem engemet, mind búm, kínom csak károm.

4 Sokszor vadászással, szép madarászással én mind csak azon voltam,
     Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet, szívemben mint megoltsam,
     De semmit nem nyertem véle, sőt vesztettem, mert inkább égtem, gyúltam.

5 Mert valahol járok s valamit csinálok, elmémbe mind ott forog
     Julia szép képe, gyönyörű beszéde, lelkem érte forr, buzog,
     Valahová nézek, úgy tetszik szememnek, hogy mind előttem mozog.

6 Noha felmetszette szívem közepette Cupido néki képét
     Gyémánt szép bötűkkel maga két kezével, de mégis szép személyét
     Nézni elűz éngem, noha nyilván érzem, hogy csak vallom gyötrelmét.

7 Más kegyes is engem szeret, de én őt nem, noha követ nagy híven,
     Azért, mert az Isten, csodául nagy bölcsen, csak Juliára éppen
     Minden nagy szépséget e földön úgy szerzett, hogy senki szebb ne légyen.

8 Óh, énreám dihüdt, elvesztemre esküdt igen hamis szerelem!
     Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz utánam szerelmesen?
     S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz engem, aki megnyerhetetlen?

9 De te törvényidnek, noha csak vesztenek, kételen kell engednem,
     Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél mert Juliának engem,
     Kínját, hiszem csoda, hogy mintha jó volna, oly örömest viselem.

10 Mint az leppentőcske gyertyaláng közibe magát akartva üti,
       Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve meg is égeti, süti,
       Szívem is ekképpen Julia szenében magát örömmel fűti.

11 Hatalmas szemei, haragos beszédi engem noha vesztenek,
       De minden szépségnél, minden szerelemnél mégis inkább tetszenek,
       Rajta esik, hal, vész lelkem, s csak az nehéz, hogy tart számkivetettnek.

12 De ám akár medgyen vélem bár szerelem, szabad légyen már véle,
       Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe, hogy amint felmetszette
       Juliát szívemben, szinte úgy versemben is tessék meg szép képe.

13 Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl Julia szerelmétűl,
       Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
       Ezt öszverendelém, többé nem említvén Juliát immár versül.

                    Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége