Öt hét léghajón/XVI. fejezet
| ← TIZENÖTÖDIK FEJEZET | Öt hét léghajón szerző: Jules Verne Tizenhatodik fejezet | TIZENHETEDIK FEJEZET → |
Zivatar előjelei. - A Holdország. - Afrika jövője. - Az utolsó ítélet gépje. - Az ország látképe naplementekor. - A növény- és állatvilág. - A zivatar. - A tűzzóna. - A csillagos ég.
- Így jár az ember - mondá Joe - ha a hold fiának adja ki és imádtatja magát az ő engedelme nélkül. Ez a drabant csakugyan majd megjáratott bennünket. Talán rossz hírbe hozta őt a doktor úr a medicinájával.
- Igaz, vágott közbe Kennedy - miféle ember ez a szultán?
- Egy vén félholt korhely, - felelé a doktor - kinek vesztét nem igen fogják érezni. A tanulság csak az, hogy a földön minden nagyság mulandó és abban nem kell nagyon elbizakodni.
- Elég baj! - vélé Joe - imádtatni, Istent játszani, az tetszett nekem, az éppen nekem való lett volna. De hát mit csináljunk? mikor a hold egyszer csak előbújik egészen nekivörösödve; úgy látszik, nagyon mérges lehetett.
Ezen és más beszélgetések közben, mialatt Joe ily egészen új szempontokból vizsgálá az ég csillagait, az ég észak felé nehéz, vészjósló és vihartól terhes fellegekbe kezdett burkolózni. Egy elég erős szél alig háromszáz lábnyi magasban nagy erővel ragadta a Victoriát északnyugatnak. A felhők felett gyönyörű azúrkék volt az égbolt, csak valami kellemetlen szorongás volt érezhető.
Utazóink este nyolc órakor a keleti hosszúság 31° 40' és a déli szélesség 4° 17' alatt voltak, a légáramlat a közelgő vihar által kergetve, harmincöt mérföldnyi sebességgel hajtotta őket. Alattok gyorsan tűntek fel és el a változó talaj hullámzásai a Mfuto termékeny vidékén. A látvány méltó volt a megcsodálásra és meg is csodálták.
- A Holdvidék kellő közepén vagyunk - szóla Fergusson - ezt a nevet, melyet még az ókorban viselt, máig is megtartotta; valószínűleg azért, mert itt a holdat mindig imádták. Valóban felséges egy vidék, szebb növényzetet alig lehetne valahol találni.
- Ha ez London közelében volna, az nem volna ugyan természetes, de azért nagyon szép volna. Minek is ád az Isten az ily barbár országnak ilyen szép dolgokat?
- Hát ki tudja, - felelé a doktor, - nem ez lesz-e valaha a civilizáció középpontja. Ha Európa földje már rég kimerült és nem bírja eltartani népeit, nem-e itt fognak letelepedni és hatalmas birodalmakat alkotni a jövő népei?
- S te ezt lehetségesnek tartod? - vélé Kennedy.
- Miért ne? Kedves Dick. Nézd az események folyamát, vizsgáld a népvándorlások sorát és te is ugyanezen következtetésre fogsz jutni. Ázsia az emberiség első dajkája volt, nemde? talán négyezer éven át dolgozott, termékeny volt és csak mikor kövek kerültek a felszínre ott, hol egykor Homér aranyvetései hullámzottak, hagyták el fiai kimerült, kiaszott emlőit. Akkor úgy-e Európára vetették magokat, a fiatal és hatalmas talajra, mely már kétezer év óta táplálja őket; de már annak is hanyatlóban van a termékenysége és napról-napra kevesebb az, amit szolgáltatni képes. A föld termékeit minden évben új meg új, azelőtt hallatlan betegségek érik: biztos jele annak, hogy életereje már fogytán van és a teljes kimerülés már nem sokáig fog váratni magára. Látjuk is, hogy lakosai évről-évre sűrűbben özönlenek Amerika még szűz földjére, mint egy kimeríthetetlen, de még eddig ki nem merített forrás felé. Egykor e még most új világ hasonlóan meg fog vénülni; szűz erdei az ipar fejszéi alatt hullnak el, földje a túlságos termelés miatt kimerül; ahol most a föld erőltetés nélkül is két aratást ad évenként, eljön az idő, mikor majd egyet is nehéz lesz tőle kierőszakolni. Akkor végül Afrika fogja az új nemzedékek előtt föltárni halomra gyűlt kincseit, melyeket századokon át rejtegetve tartott kebelében. Az égalj, mely most az idegennek halálos, a váltógazdaság és csatornázás által meg fog javulni; a szétszórt és szabálytalan lefolyású vizek egy mederbe gyüjtve hajózható csatornát fognak képezni és e földrész, mely felett most lebegünk, amely valamennyinél termékenyebb, gazdagabb, életképesebb, nagy birodalmak anyja lesz; még a gőznél és villanyosságnál is nagyobbszerű fölfedezések fogják előbbrevinni a tudományt és azáltal az emberiséget.
- Hej uram, - szólt közbe Joe - be szeretném én mindezt megérni.
- No arra igen korán keltél, fiam!
- De másrészről, - mondá Kennedy - az a korszak, midőn az ipar már mindent a maga részére kaparított, nagyon egyhangú is lesz. A sok feltalált géppel az emberek egymást fogják elemészteni. Én mindig azt képzelem, hogy akkor lesz az utolsó ítélet, amikor egy óriási, három milliárd légnyomásra felhevített kazánnal széllyelrobbantják a földtekét.
- No, az amerikaiak, - tevé hozzá Joe - nem lesznek az utolsók azok között, akik az ily gép előállításán fáradoznak.
- Valóban, - felelé a doktor - ott vannak a legnagyobb kazánmesterek. De ne kövessük tovább az ily beszédek folyamát, inkább nézzük ezt a szép Holdországot, mikor most oly jó módunk van benne.
A nap, mely legutolsó sugarait küldé a felhőkön át, a talajnak legkisebb egyenlőtlenségét is aranyszéllel szegte be; az óriási fák, fanagyságú növények és a földön kúszó moha mind egyiránt részesült ezen fénykisugárzásban. A lankás, hullámos talaj imitt-amott kis kúpalakú dombokkal váltakozott, hegy nem tűnt elő a láthatáron; mérhetetlen zöld kerítések, áthatlan sövények, tüskés bozótok választák el a tisztásokat, melyeken számos falu terjeszkedett. Az óriási euforbiák természetes védművekkel vették körül azokat, ráaggatózva a bokrok korállalakú ágaira.
Nemsokára a Malagazari, a Tanganyika tavát tápláló folyók legnagyobbika csillant elő a buján tenyésző réteket átkígyózó futtában; száz meg száz kis patak ömlött bele és hordta le a völgyek mélyedéseiben meggyülemlő vizeket a nagy tóba.
Az erek és patakok egész hálózata látszott a madártávlatból, mely a tartomány egész nyugati oldalát borítá.
A kövér legelőkön vastagbőrű otromba állatok heverésztek el-eltűnve, amint elmerültek a fűben vagy a mocsár vizében; az erdők illatot árasztó virágbokroknak tűntek fel; de e bokrokban oroszlán, tigris, leopárd, hiéna rejtőzött vagy hűsölt a nyári nap utolsó óráiban. Itt-ott egy óriási elefánt csörtetett a fák között, mozgásba hozva koronáikat - és hallani lehetett az ágak recsegését, melyeket útközben letördelt hatalmas agyaraival.
- Mily pompás vadászterület, - kiáltá lelkesülten Kennedy - egy golyó, találomra az erdő mélyébe röpítve bizonyára egy vadat terítene le. Nem volna-e jó kissé megpróbálni?
- Nem, kedves Dick, előttünk van az éj, a fenyegető éj, és ma zivatar lesz. A zivatarok e vidéken rettenetesek, mert itt a föld olyan, mint egy óriási megtöltött villamos telep.
- Igaza van uram! - mondá Joe - a hőség rekkenő, a szél egészen megállt, érzi az ember, hogy készül valami.
- A légkör telve van villamossággal, - felelé a doktor - minden élő lény érzékeny az elemek harcának ezen közelléte iránt, és én megvallom, még soha sem éreztem ezt ennyire.
- Nem volna talán jobb leszállani, ha így áll a dolog? - kérdé a vadász.
- Ellenkezőleg Dick, inkább felszállani szeretnék és csak attól tartok, hogy a légáramlatok ezen kereszteződése eltérít utamból.
- Talán szándékod elhagyni az irányt, melyet a tengerparttól idáig követtünk?
- Igen, ha lehetséges volna, - felelé Fergusson - szeretnék mintegy hét-nyolc fokkal északnak tartani, megpróbálnám azon szélességi fokok felé felhatolni, melyek alatt a Nílus forrásait sejtik; lehet, hogy megtaláljuk Speke kapitány expedíciójának némi nyomait vagy tán találkozunk Heuglin karavánjával. Ha számításom helyes, most a hosszúsági 32° 40' alatt vagyunk és én szeretnék egyenesen az egyenlítőn keresztül átvágni.
- Nézd csak, nézd, - szakítá félbe útitársát Kennedy - látod azokat a vízilovakat, amint kibújnak a tavakból ezek a vérszomjas hústömegek; és azokat a krokodilokat, mily lármásan kapkodnak levegő után?
- Azok fulladoznak - mondá Joe. - Ó mily pompás nekünk így utazni és innen lenézni azokat a kártékony férgeket. Nézze csak Sámuel úr! de nézze már Kennedy úr! ezt a nagy csorda állatot, hogyan sorakoznak egymás mellé. Lehet valami kétszáz! - és pedig farkas.
- Nem Joe, ezek vad kutyák, kemény faj, amely kiköt az oroszlánnal is. Ezekkel találkozni a legborzasztóbb az utazóra nézve, egy pillanat alatt darabokra tépik.
- No, - mondá a víg fickó tréfásan, - bizony nem szeretnék szájkosarat rakosgatni rájok; de ha már olyan a természetök, nem is lehet tőlök valami rossz néven venni.
A zivatar előérzetében lassan-lassan kifogyott a beszéd; úgy látszott, mintha a sűrű levegő nem is volna a hang továbbítására alkalmas. A levegő mintha ki lett volna vattázva és elveszté minden hangképességét, mint az a terem, mely szövettapétákkal van kibélelve. Az evező sólyom, a pávadarú, a kék és piros harkályok, a csúfoló madár, a légyfogó madarak mind elbújtak a nagy fák sudarai között. A természet, mintha egy új vízözönre készült volna.
Esti kilenc órakor a Victoria mozdulatlanul vesztegelt Mséné felett; ez több falunak egyesülése, melyek a homályban alig voltak egymástól megkülönböztethetők. Néha-néha a zavaros mocsár vizébe tévedt napsugár visszaverődése mellett lehetett látni szabályosan haladó árkokat és a tekintet még kivehette a pálmák, tamarindák, sycomorok és óriási euphorbiák csendes komor alakjait.
- Megfulladok - mondá a skót tele tüdővel szíván magába, amennyit csak lehetséges ebből a levegőből. - Már úgyis megrekedtünk itten, nem szállunk-e le?
- De a zivatar! - mondá a doktor elég nyugtalanul.
- Ha attól tartasz, hogy a szélvész elragad, azt hiszem, mégsem marad egyéb hátra.
- A zivatar talán még nem tör ki az éjjel - mondá Joe - a felhők nagyon magasan járnak.
- Épen azért nem akarok fölibök kerülni. Nagyon magasra kellene emelkednünk, elvesztenők a földet szemünk elől és egész éjjel nem tudnók, haladunk-e vagy nem és merre felé?
- Határozd el magadat, kedves Sámuel, a dolog sürgős.
- Bosszantó, hogy a szél elállott, - vevé fel a szót Joe, - elvihetett volna bennünket messze a zivatar színhelyétől.
- Bizony sajnos barátaim, mert a felhők veszedelmet hoznak számunkra, azonban ellentétes légáramok vannak, melyek bennünket forgatagukba ragadhatnak és villámok rejlenek, melyek gömbünket felgyujthatják. Másrészről meg a szélvész vághat a földhöz, ha egy fa tetején horgonyt vetünk.
- Hát mitévők legyünk?
- Fenn kell tartani a Victoriát közepes magasságban a föld és ég rejtette veszélyek között. Vizünk van elég a fűtő számára és kétszáz font megterheléshez sem nyultunk még. Szükség esetén majd hasznát vesszük.
- Együtt virrasztunk majd veled együtt! - mondá a vadász.
- Nem, barátom, rakjatok el mindent a helyére és feküdjetek le, ha szükséges lesz, majd felköltlek.
- Hát ön nem pihenne le szintén, uram, hiszen még veszély nem fenyeget?
- Nem, köszönöm fiam, inkább ébren maradok. Most veszteg állunk és ha a körülmények nem változnak, holnap reggel is itt fogunk állani, ahol most.
- Jó éjt doktor úr!
- Jó éjszakát, ha lehetséges lesz.
Kennedy és Joe elnyújtózkodtak takaróik alatt, a doktor maga maradt ébren a végtelenségben.
E közben a felhőréteg lassankint alább ereszkedett és mély homály állott be. A gömb körül fekete boltozat alakult, mintha meg akarná azt fojtani. Egyszerre erős villám hasította keresztül a homályt; ez még el se sötétült és már hatalmas mennydörgés rázta meg a levegőt.
- Vigyázz! - kiáltá Fergusson.
A két alvó a nagy dörejre felriadva talpra ugrott és a doktor rendelkezésére állott.
- Leszállunk? - kérdé Kennedy.
- Nem, a gömb ki nem bírná. Emelkedjünk felfelé, mielőtt e felhőzet vizzé válik és a szél megindul.
És erős működésbe hozta fűtőkészülékét.
A trópusok zivatarai oly gyorsasággal fejlődnek, hogy ahhoz csak erősségük hasonlítható. Ismét egy villám cikázott az éjjen át és nyomban utána húsz másik. Az ég csíkos lett a sok villámszikrától, melyek a nagy esőcseppek között szinte sercegtek.
- Elkéstünk, - mondá a doktor - és a mi gyulékony gázzal telt gömbünknek most a tűzzónán kell áthatolni.
- A földre, a földre! - kezdé újból Kennedy.
- Ott éppen úgy érhet villámcsapás és léggömbünk a fák ágain csakhamar össze volna szakadva.
- Tehát emelkedünk, Sámuel úr.
- Igen, csak sebesen, még sebesebben!
Afrika ezen vidékein az egyenlítői zivatarok alatt nem ritkaság, hogy egy perc alatt húsz-harminc villámcsapás esik; az ég a szó szoros értelmében lángban áll és a dörgés szünet nélkül egymásba folyik.
A szélvész ezen tüzes légkörben valóban rémítő erővel tört ki, vadul forgatta a tüzes felhőket, mint valami nagy szellőztetőt, mely ezt a nagy tüzet ismét újra meg újra éleszti.
Doktor Fergusson fütőjét teljes erejében működteté, a gömb terjeszkedett és szállt fölfelé. Kennedy a csónak közepén térdei közé szorítva tartá a sátor függönyeit. A léggömb kezdett forogni maga körül, az utazók nem bírtak a szédülésnek ellentállani és csak nagy bajjal bírtak a csónakba kapaszkodva tartózkodni, hogy ki ne repüljenek. A léggömb borítékán a légnyomástól mélyedések támadtak, ezekbe belekapaszkodott a szél és az erős selyemnek volt mit kiállani. Zsivajgó moraj után jégeső hullott alá és dübörgött a léggömb felületén. Ez azonban egyre emelkedett, a villámok tüzes érintőket rajzoltak a gömb felületére, mindenfelől tűztenger vette körül.
- Segítsen az Isten, - mondá Fergusson - az ő kezében vagyunk, csak ő segíthet rajtunk. Legyünk készen minden eshetőségre, ha meggyuladnánk is. Esésünk csak lassan mehet végbe.
A doktor szavát társai alig hallották meg, de a villámok fényénél láthatták nyugodt arckifejezését; ő figyelemmel kísérte a fénytüneményeket, melyek a léggömböt mint Szent Elmus tüze lidércként táncolták körül.
A gömb folyton forgott maga körül, de azért haladt fölfelé; körülbelül egy negyedóra mulva túl voltak a zivataros felhőkön, a villamos kiegyenlítődések alattuk mentek végbe, mintha valami tűzijáték kereke forgott volna a csónak alatt.
Ez egyike volt a legszebb látványoknak, amelyekben az Isten részt adhat az embernek. Lent a tomboló zivatar. Fent a csendes szép csillagos ég mozdulatlanul, és a hold, mely szelíd sugarait árasztja a lent vadul kavargó felhőkre.
Doktor Fergusson megnézte a barométert, az tizenkétezer lábat jelzett. Este tizenegy óra volt.
- Hála Istennek, túl vagyunk a veszélyen - mondá, - csak ezen magasságban kell magunkat tartanunk.
- Ez valami rettenetes volt! - kiáltá Kennedy.
- Igaz, - felelé Joe, - de hát így változatos az utazás és én cseppet se bánom, hogy néztem már egyszer zivatart felülről is. Pompás egy látnivaló!