Ötödik elégia
Most a kökörcsin az arany levélhalomba
alszik. Enyvet bocsát magából ki a gomba,
mit a csiga dézsmál, vadkan ropog a cser-tőn,
vérzik a berkenye a vörhenyes erdőn.
Eső után vagyon, és ott a levelesbe
megmozdul a bokor, mint hogyha újra esne,
csorog sok levél, a sok levél csörög.
Októberi öröm, meggyullad a pipa.
Vörösbegy csivalyog a piszkos-sárga fényben.
Szobámba toppanok, és lágy a szürkeség benn,
múlt búra-bajra is jó gondolni ma.
Látom magam ifjan, október, négy az óra,
kis iskolás voltam, éppen tanulni kezdék,
s szótáram lapjain egy-egy csók volt a jegyzék.