Ódon szalónokban...
Ódon szalónokban gyakorta láttam
vén flamand képeket, fekete kocsma
mélyén egy úr söröz, s lassan pirosra
gyúl csöpp pipája, füstölögve lágyan.
Az orra, az lilás, s kövér tokája,
tán egy szerencsés kalmár, sok hajója
az óceán útját roskadva rója
s arany dísztárgyakat szállít Kínába.
Fűszert adott el, finom, drága kelmét,
ámbrás pipák lehettek nála boldog,
dús otthonába, furcsa, ritka dolgok,
török nők köntöse, megannyi emlék.
Volt egy fehér, rózsálló felesége,
kit gazdag ágyán nyájasan ölelt meg.
S köztiszteletben élt, déltájba felkelt,
sétálgatott, öklét csípőre téve.
De az üzlet elhívta hébe-hóba.
Vidékre kellett mennie, az árut
piacra vetni, s este egy sugárút
végén betért egy régi fogadóba.
Szép kardja ágyán lógott, sandalelkű
rablók ellen, vasládái bezárva,
miket még egykor vett, indus bazárba,
pezsgő nagyvárosokba, mind remekmű.
S hajóira a nép ámulva nézett,
hogy a vitorlák messze-messze látszok,
vígan dagadtak, mint a büszke zászlók,
s fönn énekeltek fényes tengerészek.