Ó nagy kerek kék ég

Ó nagy kerek kék ég szerző: Balassi Bálint

Ó nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
    csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal ujult
    jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gállyákat viselő
    nagy tenger morotvája!

Mi haszon énnekem hegyeken, völgyeken
    bujdosva nyavalyognom,
Szörnyü havasokon fene párduc módon
    kietlenben bolyongnom,
Tövis közt bokorban, sok essőben, hóban
    holtig csak nyomorognom?

Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit
    mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régólta
    mi jutalmamot várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet,
    mind búm, kínom csak károm.

Sokszor vadászással, szép madarászással
    én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet,
    szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem,
    mert inkább égtem, gyúltam.

Mert valahol járok s valamit csinálok,
    elmémben mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde,
    lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek,
    hogy mind előttem mozog.

Noha felmetszette szívem közepette
    Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezivel,
    de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem,
    hogy csak vallom gyötrelmét.

Más kegyes is engem szeret, de én őt nem,
    noha követ nagy híven,
Azért mert az Isten csodául nagy bölcsen
    csak Júliára éppen
Minden nagy szépséget ez földen úgy szerzett,
    hogy senki szebb ne legyen.

Ó énreám dihüdt, elvesztemre esküdt
    igen hamis szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz
    utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyújtasz ahhoz engem,
    aki megnyerhetetlen?

De te törvényidnek, noha csak vesztenek,
    kételen kell engednem,
Sámolyul vetettél, rabjává ejtettél
    mert Júliának engem,
Kínját hiszem csuda, hogy mintha jó volna,
    oly örömest viselem.

Mint az lepentőcske gyertyaláng közibe
    magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve
    meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Júlia szemében
    magát örömest füti.

Hatalmas szemei, haragos beszédi
    engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél
    mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem s csak az nehéz,
    hogy tart számkivetettnek.

De ám akár meggyen velem bár szerelem,
    szabad legyen már véle,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe,
    hogy amint felmetszette
Júliát szívemben, szinte úgy versemben
    is tessék meg szép képe.

Hideg levén kivől, égvén penig belől
    Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét
    nem nagy fáradság nélkűl,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén
    Júliát immár versűl.