Évek múltán
Künn a mezőkön már sötétül,
a telt hold fázva kél,
a hallgató erdő ölébül
borzongva fúj a szél.
Egykor oly boldogan szerettem
az éjet, a magányt,
fukar napokra a szívemben
őrzöm még kincs gyanánt.
Most álmodom a régi álmot,
a halk ábránd kikel,
a vén fán szél sóhaja száll ott,
mozdul a régi hely.
Mennék, ki a mezőkre készen,
a régi úton át
és zárt szemekkel is megérzem
a holdfény mosolyát.
És szellői a hűvös éjnek
arcomba lengenek
s a régi csillagmécsek égnek
csüggedt fejem felett.