A lap feldolgozottságának foka

Énekek Éneke

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Énekek Éneke
fordító: Juhász Gyula
(Juhász Gyula, 1926-29?)

1. 15—16.
                  Szép vagy szerelmesem, te édes,
                  Az ágyunk is virággal ékes,
2. 2—3.
                  Mint liliom a tövisek közt,
                  Olyan a rózsám a szüzek közt,
                  Mint almafa erdei fák közt,
                  Olyan a párom a sok leány közt.

2, 10—14.
                  Kelj fel, szerelmem, gerlicém,
                  Elmúlt a zápor és a tél,
                  Virágok bújnak a föld alól,
                  Szőlő virul, galamb dalol,
                  Kelj fel, szerelmem, és siess,
                  Galambom, szirtek közt, figyelj,
                  Mutasd orcádat már nekem,
                  Hadd igya hangodat fülem,
                  Mert a te szavad édes,
                  És a te orcád ékes!
4, l—3.
                  Mily szép vagy, ó, én szép arám,
                  A szemeid galambszemek,
                  És benned kincsek rejlenek.
                  Hajad, miként a kecskenyáj,
                  Mely Gileád hegyére megy,
                  És fogaid fehér sereg.
                  Bíbor szalag az ajkad, ó, lány,
                  Gránátalmák gerezdje orcád!
4,5.
                  Mint iker kecske liljomok között,
                  Olyan két emlőd hóöled fölött!
 
4, 11.
                  Méz és tej van a te nyelved alatt,
                  S ruhád illata mirrha illata.
                  Bezárt kert vagy, húgom, jegyesem,
                  Lezárt kútforrásom vagy nekem!
4. 16.
                  Kelj, északi szél, és jöjj, déli szél,
                  És kertem illatát vidd messzi szét!
5. 2.
                  Én alszom, de szívem, vigyázz,
                  Szerelmes zörgetőm beszél,
                  Nyisd ki, húgom és szeretőm,
                  Galambom, szeplőtelenem,
                  Mert harmattól ázott fejem,
                  És éji záportól hajam!
5, 3—5.
                  Köntösömet már levetettem,
                  Mint öltözzem megint ruhámba,
                  Miért szennyezzem föld porával,
                  Mikor megmostam már a lábam?
                  Szerelmesem kezét bedugta
                  A nyíláson, s én megremegtem,
                  Fölkeltem, hogy ajtóm kitárjam,
                  S a mirrha csillogott kezemben.
8, 8.
                  Kicsi a húgunk, nincsenek
                  Emlői néki még,
                  Mi lesz vele, ha egy napon
                  Megkérik a kezét?