Ének a fiamhoz
Házunk vihar vigyázza fönt,
szívem az éjszakába döng
vadul, így zúgott a farönk,
hogy felriadtam, mint gyerek.
Én kisfiam, figyelj ide:
bölcsőd pihéibe
apád szavát sóhajtják a szelek.
Én is kacagtam könnyedén
egykor és föl se keltem én
viharra, ám jött egy kemény
éj, mint a mai.
Morajlik az erdő vajúdva hajh,
mint akkor, hogy a tompa zaj
úgy mennydörgött, akár apámnak szavai.
Halld, borzad a bimbós rengeteg,
a fák ma körökbe rengenek,
fiam, az álmaid felett
az orkán tombol és kacag.
Az sem hajolt meg senkinek,
a lombon át feléd liheg:
ne hagyd magad!
S ha akaratját köti rád,
édes fiam majd agg apád,
ne értsd meg, mit kiált a vád:
Halld a tavaszt, gerjedve szabadul!
Halld, házunk orkán söpri fönt,
szivem az éjszakába döng
vadul...