Élni hívom

Élni hívom
szerző: Sonkoly Béla

(1918. június) . Nyugat · 1919. 7. szám

Oh, gyáva ember, - gyáva az életét
Minden veszélyben menteni, fejveszett
Rémült futással hátrahagyva
Kis vagyonát örökölt hitével.

Oly gyáva, inkább ostoba - vakmerőn
Részeg szemekkel ront a halálnak és
Csurgatja vérét vén ugarra,
S otthon-ülő öregek dicsérik.

Káromlom a hőst, mert deli szolga lett,
Élősködőkért gyötri barom halál,
Kitüntetések büszke mellén,
S élni szeretne, de halni mer csak.

Káromlom a hőst felzokogó, bolond,
Dermedt sikollyal s élni hivom merész
Tépett szavakkal roskadozva,
Vészes időt lihegő tüdővel.

Kábult halandók hadja amint vonul,
Kiáltom, éber, holt napok ezredén:
Légy bátor - ember -: gyáva lenni,
Gyáva, de ember, egészen ember.