Élő emlék
Ellopni a kedves szalagját,
Kiállni jól játszott haragját,
Sok szeretőnek nagy mulatság,
De nékem hiú kedvtelés.
Harisnyakötő, gyűrű, kendő,
Magában egy sem megvetendő,
De énnekem ez mind kevés.
Nekem leánykám életébűl
Élő rész jutott osztályrészűl;
Szabódott, de megadta végül,
Mi mellett más megsemmisűl.
Ki szól a sok egyéb dibdábról?
Én fürtöt kaptam szép hajából,
Mely ott leng a szép arcz körűl.
Most, járjak bármely földi részen,
Nem válok tőle el egészen.
A szép ereklyét tartom, nézem,
És szívem, ajkam rajta csüng.
A fürt meg én egyformán járunk,
Egy azon arcz volt boldogságunk,
S e boldogságtól elesünk.
Hogy függtünk rajta mind a ketten,
Hogy símogattuk telhetetlen'
A kerek arczot s önfeledten
Keblére hogy csúsztunk alá!
Oh te nem írigy versenytársam,
Kisérj tovább e bujdosásban
S mindég emlékeztess reá.