Édes anyám (Jakab Ödön)
| Édes anyám szerző: Jakab Ödön |
Egyszerű asszony volt az én édes anyám,
Czifra hivalgásnak hírét sem ismerte,
Maga is épen oly szegényesnek látszott,
A milyennek látszott házikója, telke;
Legdrágább ruhája egy selyem kendő volt,
Szebb idők emléke, fekete virágos,
S azt is úgy féltette: máskor fel se vette,
Csak szent ünnepnapon, az úrvacsorához.
Hanem ha kopott is, hanem ha szegény is
Volt az édes anyám egyszerű ruhája,
Azért a jó Isten mégis szeretettel,
Gyöngéd szeretettel nézett mindig rája,
Mert csak a ruhája volt fekete néki,
De a lelke fehér galambnál fehérebb,
S irgalmas szívét még most is sírva áldják
Falunkban az árván maradott szegények.
Mások is várják ám a tavasz nyílását,
Mikor zsendül a föld új, virágos mezben,
De ő másoknál még százszor jobban várta:
Hogy ismét füveket, virágokat szedjen;
Nem azért szedte, hogy bokrétába kősse,
S cziczomázza velők bús özvegyi házát,
Hanem hogy szerezzen gyógyulást azoknak,
A kik szenvednek és a gyógyulást várják.
Kesergö betegek utolsó reménynyel
Menekültek hozzá, segedelmet kérve,
És ő mindeniknek, csupa szeretetből,
Orvosságot adott bajára, sebére,
Biztos orvosságot, a mit nagy könyvekben
Nem híres tudósok bölcs elméje írt meg,
Hanem titkos nyelven a kegyes természet
Szép iratos mezők lapjaira hímzett.
Sok bánattól viselt, gyönge teremtés volt
És oly szelid, mint egy szelid gyermekálom,
S mégis az Életnek az édes anyámnál
Dicsőbb katonája nem volt e világon:
Szakadatlan harczot harczolt a halállal,
Bátran, mint a hősök akármelyik hőse,
Míg végre, az időt híva segítségül.
Egy napon a halál őt is csak legyőzte!
Ott aluszik most már künn a temetőnkön,
Elérte, mire Oly sokáig sovárga:
Édes apám mellett, sok fáradság után,
Hosszú nyugodalom borúlt a porára,
Boldog pihenését nem zavarja semmi,
Nagy ritkán keresik ott az emberek fel,
Csak kedves füvei és kedves virági
Virrasztnak fölötte néma kegyelettel.
Úgy állnak ott sírján a füvek, virágok,
Mint hős koporsóján pihenő fegyverek,
Melyek annyi fényes diadalt nyerének
Egykor a szomorú csatamezők felett,
S melyek nem egyebek már halotti dísznél,
Tétlen jelvényei már csupán a hősnek,
Ki bénult tagokkal aluszsza alattok
Örök éjszakáját az örök időknek.