Ártatlan dac
szerző: Arany János
A Tudománynak háza vagyon:
Ennek örűljek hát ma nagyon?
Kell gyalogolni a lelkem agyon
Nyári melegben, téli fagyon.
Hát hisz a malmot befejezték:
De szegény molnárt kirekeszték;
Kormányos evezzen a gálya után -
Igy akará ezt a kapitány.
Nincs, ki ne lássa, bár csupa vak,
Hogy kocsis helye kocsin a bak;
Ha leszorítják, hajtja gyalog:
Csakhogy ez aztán lassu dolog.
Ámde ki vallja ebben a kárt?
Nékem ez a kis séta nem árt:
Pezsgeti vérem', tart melegen -
Csak a szekéren baj ne legyen!
Nem palotába - vesszen a fény! -
Nem oda vágytam s gondolok én;
Vontak erővel, kór-nyavalyást,
S dísze nekem Dejaníra-palást.
Egyszerű kunyhó, ott keleten!
Rakja rajongó képzeletem;
Oda sovárog e fáradt tetem:
Küszködöm, várok, míg tehetem.
Tavaszi fecskék, dal kedvesi!
Jertek el, Isten kőmüvesi!
Rakjatok ott egy fecskefalat:
Megpihen a költő az alatt.