Árokháti Lőrincz
| Árokháti Lőrincz szerző: Tompa Mihály |
Ali pasát a dicsőség szomja bántja
Árokháti Szécsén-várnak kapitánya:
Ali pasa Szécsén ellen
Tör felette!
Vérszemet kap, minap Drégelt hogy bevette.
Este van már, forró napra enyhe alkony,
Ali népe vágy pihenni gyenge hanton;
Este van már. ─ ‚Fel, fel Agák,
Lóra Bégek!
Tornyot, bástyát romban látni szinte égek!
Török tábor, mint a tenger, mozdul lomhán,
De vész Ali, s jobban-jobban korbácsolván:
Szécsénnek dől, mint dagály dől
A szigetnek;
Melegök lesz, a kik ott ma bennrekedtek!
A pusztulást üstök, ágyuk öble ontva:
Mint a zápor, nagy cseppekben hull a bomba:
Lobban, dördűl, ─ reszket a lég,
Törik a fal;
─Még az ég is háborog a dúló haddal!
Jön a válasz vár falárul, hajh de késve,
S bár hárommal ér fel aztán egy lövése:
Gyérül, lassul, ─ majd elhallgat
Hajnal-tájon;
Török vezér cselt gyanit e hallgatáson.
Szerecsen rab csúsz a falhoz macska módra...
‚Szécsén-várán kapu, ajtó nyitva volna...?’
Bámul Ali, hirt vevén a
Kém szavában...
‚Eh, ha zárva, majd kinyílik, ─ csak utánam! ’
A törökség rendben ér a kapuboltig,
Nyitva biz az! s rajta több-több belopódzik...
De meghökken: ─ fenn a bástyán,
S lenn a téren
Csatarendben feketűlő nagy sok népen.
Fontolgatni nincs idő s kedv, ─ ropog a cső,
De mint a fal, ott áll a sor, vissza sem lő...
Tüzet ad majd Ali népe
Csapatostul,─
Megint lőnek, ─ ezren lőnek: s meg se mozdul.
Ali dul-fúl, hüledez a babonás nép,...
S még talán a tréfa vége lenne máskép:
De a hajnal lemosolyga
Vár terére...
Törököknek boszujára, szégyenére.
A hős várnép, amely ellen ugy puskáztak:
Dárdanyél, rud, öltöztetve ronda váznak;
Sehol senki! ─ az ördög lőtt
A falakról...?
─ Egy levél im leszegezve, s Alinak szól:
"Egészséggel, ozmanoknak hős pasája
Mit ma tettél: ország-világ megcsudálja...
Meg ne öless valakit e
Bátor hadbul...
Küldd uradnak, sohse látott ilyet Stambul!
Mert az éjjel ez volt az én hadi népem,
Védve Szécsént ezreidnek ellenében;
(Bölcsen hallgat: hogy megszöktek katonái.)
Szécsén-várnak kapitánya Árokháti!"
’Hah, utána!' ─ ordít Ali, ─ fel─ s levágtat,
Bősz dühének, mint a tigris nézve tárgyat;
De körűlte gúnyos vázak,
Csóva, rongyok...
Még lova is megvadulva tüsszög, hortyog.