Árnyék borult rám...

Árnyék borult rám... szerző: Komjáthy Jenő

Szenic, 1890. szeptember 28.

Árnyék borult rám, néma, hosszú.
A régi kín, a régi bosszú
Szívembe nyúlt.

Hiába lepte csalfa kéreg,
A lassu tűz, a lassu méreg
Még fölemészt.

Magasba föl hiába szállok,
Az ősi bú, az ősi átok
A porba sújt.

Mit ér, ha mindjárt égig érek,
E lobogó, e büszke élet
Csak síri láz.

Csak homlokom ragyog derűben,
Mindenha itt setteng körűlem
A titkos árny.

Tudom, hogy győzni fog az Eszme,
De útja vérrel van jegyezve,
A hősre gyász.

Az Eszme lesz diadalívem,
Fönnen csapong az ész, de szívem
Titokba sír.

Az Istenek honába szállnék,
Ott is elér a hosszu árnyék
És elborít.

Szivemre hull a méla alkony,
Leszáll az éj utána titkon,
A mély ború...