Álomfejtés
| Álomfejtés szerző: Barcsay Ábrahám |
T. N. Prónay Éva asszonynak.
Múlt éjjel nyugovám csendes nyoszolyámon,
Lassan világosság terjede szobámon,
Hogy egy zsidót láték tanuló-lócámon,
Ki nagyon forgatta Mojsest asztalkámon.
A földöt seprette sok-kapcsú ruhája,
Könyökirül hosszan lenyúlt al-subája,
Borzos fejét fedte karimás sapkája,
Szakáll-mértéke volt köldökének tája.
Nem űzött ily tudóst Urunk a templomból,
Midőn haragosan eljövén Sionból,
Sokat megpofozott farizeusokból
S némelyt bottal űzött galamb-árusokból.
Az én rabbinusom, kit álmomban láttam,
Különb írástudó volt mint tapasztaltam,
Mert a többi között, amit megtarthattam,
Ezen kérdést tevé - fülemmel hallottam:
Hogy van, hogy az Isten legszebb munkájának
Olyan rövid nevet adott volt Évának?
Miért nem nevezte már Magdalénának,
Vagy pedig legalább nagy-betű Sárának.
Mi lehet az oka? ok nélkül nem lehet.
Valaki vélhetné, hogy csúfságból esett.
Ezen a vén zsidó rútúl teprenkedett,
Mojsessel s magával nagyon veszekedett.
Azonban álmomban őtet így szemléltem
És ily kérdésire csaknem felébredtem.
Álom s ébrenlétel között fetrengettem,
A zsidó árnyéknak pedig így feleltem:
Mit tévelygesz annyit Énoch unokája,
Min töröd fejedet Dávidnak szolgája?
Látod, titkos ugyan Istennek munkája,
De minden oly eggyes, mint frigyes-ládája.
Azért nevezte ő Évát oly rövidre,
Hogyha Ádám akar a szentelt helyekre
Menni, vagy feküdni fige-levelekre,
Hamar szólíthassa Évát mindezekre.
E kis dologban is ritka bölcsessége,
Tudta, hogy Ádámnak nagy lészen restsége,
Mivel igen terhes férj kötelessége,
Azért ada rövid nevet ő-felsége.
Serény is volt anyánk, mondják, úr dolgára
És igen figyelmes parancsolatjára,
Ám reá is kapott a tiltott almára.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Tehát ő restsége oka esetünknek,
Azért nincsen vége s hossza sok bűnünknek,
Bár rövid is neve most feleségünknek,
Eleget nem teszünk kötelességünknek.
Eltűnék a zsidó, midőn így szólottam
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
S én álom öléből így kiszabadúltam,
És a barátságnak végre így áldoztam:
Menjetek, ó Múzsák, menjetek Évához,
Menjetek Pilades szerelmes társához,
Vigyétek álmomat Garamnak partjához,
S a nappal szóljatok fényes ablakához,
Midőn elterjeszti kedves sugárait
S arany színre festi hegyek oldalait,
Midőn elvégezvén gyönyörű álmait,
Éva bészólítja titkos szolgálóit,
Múzsák! ez órában őtet köszöntsétek,
Kész szolgálatomat néki jelentsétek,
Örök hívségemet lábához tegyétek
S álmomat ő neki ekképen fejtsétek:
A szakállas zsidó az időt jelenti,
Az írás barátság frigyeit jegyezi,
A kérdés barátnak szívét kisértgeti,
Hogy vajjon - mit ígért, azt el nem felejti?