Álom az álomban
Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
és ez legyen a búcsúszóm:
igazat mondtál énnekem,
bús álom az én életem:
eltűnt reményem csillaga,
mindegy, nappal vagy éjszaka,
való volt-e, vagy látomány,
ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
álomba ködlő furcsa álom.
Állok viharzó part előtt,
a tengerár lihegve bőg.
kezemben emlékek, romok,
arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
a könnyű, semmi porszemek
és könnyezek ─ és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
a porba hull lágy homlokom?
Ó Istenem! nem menekül
egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
álomba ködlő furcsa álom?