Álom (William Wordsworth)
Juhnyájat, mely csendesen halad,
zúgó esőt, méhet, mely dongva járdal,
tengert, szelet, folyót, tajtékos árral,
szelíd mezőt, vizet, kék ég alatt,
képzeltem én mind s fekszem itt hanyatt
álmatlanul! Már csattog a madárdal
künn a gyümölcsös lombos fáin által
és a kakukkszó fölzúg bágyatag.
Így vártalak két éjen át borongó
lélekkel, Álom! s elhagytál rohanva,
ne nyűj tovább, alélt lelkem szorongó:
mi nélküled a reggelek aranyja,
jöjj hát, napok között áldott sorompó,
friss eszme, vidor épség édesanyja!