Álom (Gárdonyi Géza)
szerző: Gárdonyi Géza
Az utolsó kocsi is eldübörgött
lenn az aszfaltos köruton.
A gázláng vörös pilleként lebeg.
Szemem fáradtan lehunyom.
S a karosszékben hátradőlve
érzem, az álom száz karral fon át...
Tollam lehull. Rétekről álmodom...
és hallom is a pásztorfurulyát.
Mi szép is volt: tizennyolcéves szívvel
a szomszéd kertben lopni a napot.
Magunk voltunk csak Örzsikével.
És dicsértük a széna-illatot.
Majd elmerengve álltunk: kéz a kézben.
Így hajlik össze minden kis virág...
A nyáj kolompja kong az erdőszélen.
És hallgatjuk a pásztorfurulyát.
És este, mikor szétszáll a homály
s az égen égnek apró csillagok,
megbújva várjuk a kiskapunál,
amíg az öreg bakter elkopog.
S aztán, ha olykor össze is súgunk,
- Te édes, kedves... - ennél nincs tovább.
Egymást ölelve ébren álmodunk
és hallgatjuk a pásztorfurulyát.
Elnótázza az mélán, meghatón
a rejtett távol valamely zugán,
amit csak érez Karádon s Fonyón
minden szerelmes ifjú és leány.
A falu csendes. Kutya sem ugat.
- "Te édes, kedves... " - súgod Örzsikém, s arcomra simul lágy selyemhajad.
S - "Te édes, kedves... " - súgom viszsza én.