A lap feldolgozottságának foka

Álom és valóság

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Álom és valóság
szerző: Komjáthy Jenő
Szenic, 1891. január 22.

Álmodtam nagy, dicső napokrul,
Hogy milliók szemén kicsordul
Az öröm harmata.
A lég egy diadalkiáltás,
A Föld elvégre mégis áldás,
Boldogság gyarmata.

Valóság lett a gondolatból,
Édent varázsolt új aranykor
Anyánk, a Föld ölén.
Osztó igazság, tiszta méltány
Uralkodik e szép planétán
És légi dicskörén.

Hogy rész a résznek nem irígye,
Egy céltul együtt lelkesítve
Osztályuk az egész.
Szeretik egymást s égi társul
Kiki magas célokra társul,
Kar karba, kézbe kéz.

Terítve áll a közös asztal,
Nincs sózva átok- és panasszal
Az életgarmada.
Ledöntve minden régi oltár,
Szabadsághimnusz lett a zsoltár,
A szabadok dala.

Gyönyörben égő, gyors kezekkel,
Vetélkedőn az Istenekkel
A testvér-nemzetek, -
Szabad világ szabad szülötti,
Nem kellett őket ösztönözni -
Munkába kezdtenek.

S az új idők merész csodája,
Az eszmék büszke palotája
Gyorsan emelkedék;
S az ember önlelkén emelve,
Fölebb, a nyíladó egekbe,
Mindig magasbra lép.

Új Babilon! Mi sem zavarja.
A népek régi durva harca
Letűnt örökre már.
Ünnep az ember munkanapja,
Dologban izzad még a karja
De homlokán sugár

Álmodtam fényes, büszke álmot,
Kimozditám az ó-világot
Iromba sarkiból.
S eltűnt a gond, a kín, a bánat,
Érezte ember és az állat,
Hogy megváltója szól.

S a kéjben lihegő göröngyre
Leszállt és rajt maradt örökre
A Gyönyör-óriás.
Láncokba senyvedett a sátán,
S a kéklő vizek büszke hátán
Jártam mint Messiás.

Johádzó tengerek enyelgve
Leheltek csókot a kezemre
S nyaldosták lábomat.
Futott a vak Halál előlem,
Sápadva, szétfolyó erőben
Fuvallva lángokat.

Álmodtam, nagy dicső napokrul,
De ím szemembül most kicsordul
A bánat harmata!
A levegő egy jajkiáltás,
A Föld még most is ádáz
Helóták gyarmata.

Az élet most is gályarabság
S az istenarcu szép Igazság
Számkivetett király...
Alattunk egyre zúg a tenger:
Ne higgy! Nincs üdv számodra, ember!...
Fölöttünk a sirály...