Álmatlan éj
szerző: Nagy Endre
Tanyáznak bennem kisértet-járások,
Suhannak bennem kisértet-fájások,
Kikelnek förtelmes éjjeleken,
Nyargalnak dobbanó vérereken.
Robotba ütemült műszereim
Lázadva támadnak egyszerre im,
A szivem, a tüdőm, a vese, a máj
Dacosan en-éltét vitatva fáj.
Vergődő testem fájások hona,
Zilálja, tépi vad zenebona,
Csúf macskazenével szerenádoznak ők:
Tűhegyen trillázók, dorongon dörmögők.
Hányféle fájás! Egy fájás-farsang!
Egyik nyivákol, a másik harsan,
Ez kínnal sziszeg, az váddal nyerit,
Fölverik testem hült rejtekeit.
A csöndes éjben igy zajlik a bál,
Táncos üteme egyre kalapál,
Ámultan hallgatom, óh nagy Ég!
E sok-sok fájás, ez én valék!
S az őrült maskarák közt hirtelen
Egy ismeretlen vendég megjelen,
Egy néma kényúr, egy sárga mogul
A zűrzavaron lassan átvonul.
Az arca halvány, nézése meredt,
A hold szállhat igy sir-árnyak felett,
Nem szól, csak megy s amerre elhalad,
Riadtan elnémul a farsangi had.
Megismerem, bár sohse láttam őt,
Fejemet meghajtom Uram előtt.
Ez mind cseléd csak, mindegy mit mivel,
De hogyha Ő int, - akkor menni kell!