Áldomás (Johann Wolfgang von Goethe)
Nem t'om, mi az? De ma oly
Isteni a kedvem,
Mintha mindjárt égre föl
Kéne kerekednem.
Mégis csak itt maradok,
Nem megyek föl, nem, nem!
Jobban esik innom itt
És az asztalt vernem.
Mit bámúltok, feleim?
Hát nincs igazságom?
Szép élet van igazán
E szép földvilágon.
Esküszöm is, és e szót
Illendőn megrágom:
Hogy életem fonalát
Gyáván el nem vágom.
De hogy így együtt vagyunk,
Egy teljes diéta,
Illik, hogy dalt és italt
Rímeljen poéta.
Búcsút vesz pár jóbarát,
És az út nem séta:
Hadd kisérje köszöntő,
Mint szagos bokréta.
Éltessük az éltetőt,
Ország első hősét.
A királyé e pohár,
Övé az elsőség!
Külső belső támadás
Ellen ő erős véd.
Bővítse, mit örökölt,
S tartsa meg az ős-ét.
Mostan őt köszöntsük: Őt,
Az egyet, egyetlent.
Kiki övét értse: a
Kegyest vagy kegyetlent.
S ha egy kis lány itt pirul:
Engem az se rettent.
Azt jelenti: Éljen ─ ám
Ne mondjon nevet kend!
Szól a harmadik pohár
Egy-két jóbarátnak,
Kik, ha széles kedvünk van,
Kész örömmel látnak,
Bánatunkban osztoznak,
Hibát megbocsátnak ─
Éljenek az újak is,
Mint a rég beváltak!
Szélesedjék medre most
A víg áldomásnak:
Éljenek az igazi
Élet- s munka-társak,
Kik nagy czélra támaszi
Mindenkor egymásnak:
Ilyen kört magam körűl
Mindig forgni lássak.
Úgy mint most vigad e kör
Vigad távol még sok.
Légyen nekik, mint nekünk
Napjuk és árnyékjok.
Egybe e föld vizein
Sok malomkerék fog,
Szóval: a világ java
Az, a mire czélzok.