Ádám (Rainer Maria Rilke)
Megdöbbenve áll a székesegyház
csúcsivén, az ablakrózsa mellett
és mellében elfúl a lehellet,
hogy hová nőtt az a végtelen láz,
amely őt íly polcra állította.
S fölmagaslik, s örvend élni, szíves
tetterővel, mint az a földmíves,
aki dolgozott, nem tudva nyomba
az új föld felé utat találni
a telt és kész Édenkerten által.
Istennel nehéz volt pörbe szállni,
mert nem engedett s felette bőszül,
újra és megújra új halált hal.
Ám az ember megmaradt: a Nő szül.