Ugrás a tartalomhoz

Látomás

A Wikiforrásból
Látomás
szerző: Tóth Árpád
Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 7. szám

Mint ezüst gyík villan setét mohákon
Alakod úgy illan át hűs szobámon
Hol ó csipkéktől bánatos az ablak,
S hol szűk, kerek üvegkalitba zárva
Réztrónusán gubbaszt a lámpám lángja
S rezzenve ijedez, ha hívogatlak.

Mint a setét szinpadra, akkor este,
Ezüstös apródként jösz most. Kezedre
Karélyos csipke csügg, csuklódon alván.
S mintha szelid Hamlet halálát látnád,
Szemed úgy néz felém a szűk szobán át,
S lágy szalagcsokor reszket térded alján.

Ó, csak egy pillantra jösz. Megállasz.
Bomló hajadban tétován babrálgatsz,
Makacs fürtjét szemedről félrehajtva,
S már is, sebten, a hős falakba folysz át
S én nem tudom, milyen volt drága orcád,
Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka.

S egyszer majd végkép elfelejtem állad,
S hogy ujjaim közt fogtam... s párnás vállad
Illata emlékemből messzereszket...
És mégis hivlak s várom, visszatérsz-e?
Mint hibbant agg, ki csillagokba nézne
S az égre könnyes, vak szemet meresztget.