Károlyi Mihály válaszjegyzéke

A Wikiforrásból
Károlyi Mihály válaszjegyzéke Vix alezredesnek
szerző: Károlyi Mihály

Magyar Népköztársaság
Károlyi Mihály, a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke Vix alezredeshez, a szövetséges katonai misszió főnökéhez
Budapest.

ALEZREDES ÚR!
Ön szíves volt de Lobit tábornok úr nevében egy jegyzéket átnyújtani nekem, amely közli a magyar kormánnyal a békekonferenciának 1919. február 23-án egy semleges zónára vonatkozólag hozott határozatát.
Van szerencsém tudatni Önnel, hogy fent említett jegyzékét átadtam a magyar köztársaság kormányának és hogy a kormány nincs abban a helyzetben, hogy tudomásul vehesse a békekonferencia határozatát és hogy közreműködjék annak végrehajtásában. Ez a határozat teljes ellentmondásban van az 1918. november 13. napján kötött fegyverszüneti katonai konvencióval, minthogy nem veszi tekintetbe az ország létérdekeit, megakadályozhatja az ország fejlődését és zavarhatja a békét.
Minthogy a magyar kormány nem viselheti ennek a határozatnak a végrehajtásáért - minthogy nem hívták meg a békekonferenciára és nem működhetett közre a határozat meghozatalában -, kényszerítve látja magát, hogy ma lemondjon.
Fentiek tudomására hozva, van szerencsém kérni Önt Alezredes Úr, hogy szíveskedjél megtenni a szükséges intézkedéseket, hogy a békekonferencia a legrövidebb idő alatt megismerhesse a magyar kormány határozatát.
Kérem fogadja Alezredes Úr a legmélyebb tiszteletem kifejezését.
Károlyi s.k.