Albánia és az albánok
| Albánia és az albánok. (Felolvastatott a földrajzi társulat május 26-ki ülésén.) szerző: Erődi-Harrach Béla |
Betűhív közlés
Teljesen igaza volt Schmerlingnek, azt állítván, hogy a Balkán félszigetet, a mi szomszédunkat, kevésbbé ismerjük, mint az Indiai Oceánt. De Gibbonnak is igaza volt, a ki a következő szavakkal ugyanazt mondotta Albániáról: »Olyan tartomány az, mely Olaszországgal szemben fekszik s Amerika belsejénél kevésbbé ismeretes.» Nagyon kevés európai utazó tette Albániát kutatása és tanulmánya tárgyává. E század elején Leake angol őrnagy, ki hivatalos működésben lakott Janinában, írt tüzetesebben róla, majd Lord Byron és Houbhouse utazták be e tartományt 1809-ben, utánuk nehány angol utazó, közöttük az 1853, 1861 és 65-ben itt utazott Henry Fanshawe Tozer utazásának köszönhetjük tüzetesebb ismereteinket. A francziák közül Heequard műve: »La haute Albanie«, s a német Griesebach és Hahn ismertették meg velünk e nagyon érdekes tartományt és népét. A többi nemzetiségi utazók között gr. Karacsaynak és néhány olasznak köszönhetünk szintén érdekes adatokat. A mult évben Guido Cora, fiatal olasz tudós, a Cosmos szerkesztője is érintette Albániának déli részét, Epirust, ott egy pár magasságmérést tett, de művének még csak előrajzát közölte, mely szerint utazása eredményét feldolgozni fogja. Északi Albániának némely vidékei könnyen hozzáférhetők s egy kicsiny részét magam is érintettem; de épen Albániának ezen részében laknak a mirditek, e független alban hegylakók, kik között az utazás felette meg van nehezítve, ha nem is épen lehetetlen. Tozer e vidéket is meglátogatta, s a mit a miriditekre vonatkozót e kis ismertetésemben közlök, az ő művének: The Highlands of Turkey köszönhetem.
Az albán nép századokon át nevezetes szerepet játszott és játszik ma is a Balkán félsziget történetében. E névhez bizonyos hősies jelleg és rettenthetlen bátorság van kötve. Ha az albanoknak eredetét és a népek közötti rokonságát kutatjuk, nem a legkönnyebb feladat megfejtésére vállalkozunk. E népnek sajátságos jellege és nyelve nem egy tudóst vezetett már tévútra. Némelyek szlávoknak, mások görögöknek tartották őket; de a helyes útat egy sem találta el; a római rokonságot vitatók szintén tévúton vannak. Minden valósággal Hahnnak, ki éveken át lakott a skipetárok között, lesz igaza, midőn őket a pelasgok ivadékainak tartja. Nyelvükben sok görög és római elem van, de nyelvtani alakjaik mégis sok eltérést mutatnak az indo európai családnak említett két ágától. Mint a pelasgok ivadékai a görögökkel és rómaiakkal egy közös törzsből erednek, de míg ezek a míveltségnek magas fokára emelkedtek, addig az albánok el levén zárva a világtól és a művelt népekkel való közlekedéstől, megőrízték eredeti jellegüket. Azt a földet lakják, melyben a pelasgoknak legnevezetesebb története lezajlott; az ő földükön állott a hires dodonai jósda; szokásaikban és viseletökben, erkölcsükben és jellemükben sok oly eredeti vonás van, melyek egy európai néppel sem közösek. Nem lehet tehát valószinűnek nem tartanunk a pelasgokkal való rokonságot, mely nép oly hirtelen tünt fel s gyors letünésével annyi rejtélyességet hagyott maga után. Az albánok önálló eredeti jellegüket évszázadokon át annyira megőrízték, hogy eredeti nemzeti irásjegyeiknek is birtokában vannak még. Pár év előtt több albán nyelvü és eredeti albán jegyü nyomtatványt szereztem Konstantinápolyban, melyeket Haszan Elbaszanit adott ki mint első albán nyomtatványokat. Az albánoknak nyelvét és eredeti írásmódját mindenesetre méltó volna tanulmány tárgygyá tenni, mi által sikerülne ezen ethnographiai rejtély fölött a fátyolt még inkább szellőztetni. Az albánok érdemesek is, hogy velök behatóbban foglalkozzunk, mert számra is, de szereplésöknél fogva különösen jelentékeny helyet foglalnak el a Balkán félsziget lakói között.
De mielőtt magával a néppel foglalkoznánk, vessünk előbb egy tekintetet arra a földre, mely Albániának neveztetik s az albánok zömének lakóhelyét képezi; mert Albániánián kivül, Görög- és Olaszország déli részén is nagyszámu albánokkal találkozunk. Albánia mint török közigazgatási terület Ejalet Janina nevet visel, köznyelven Arnautluk néven nevezik. Mint közigazgatási területet közönségesen három főrészre szokás elkülöníteni, északi, közép és alsó, vagy déli Albániára, mely utóbbi Epirust foglalja magában. Határai északon Szerbia, Novipazar és Monte negro, keleten Rumelia és Macedonia, délen Görögország, különösen Akarnánia, nyugaton a Joni és Adriai tenger. Területe 770 □ mértföldet tesz.
Albánia talaja nagyon különböző, a legvadabb sziklatömegektől kezdve a nádas mocsarakkal borított lapályig mindenféle változattal találkozunk. Az északi rész a Sar-dagtól délre egész Közép-Albániáig magas hegyekkel van borítva, melyek mind a Sar-dagból ágaznak ki. A Sar-dagnak főlánczolata Prizrendtől délre emelkedik fel s déli és keleti egyenes irányban a keleti és nyugati tengerre majdnem párhuzamosan Thessaliába és Macedoniába vonul át, hol egyik ága a Grammos, Pindusnak északi ágával, a Zygossal találkozik. A Pindus Albánia, Thessalia és Macedonia között határvonalat képez. A Sar-daggal északon a Bertiscus egyesül, mely Djakovától északnyugati irányban Montenegro felé vonul s ott a Kommal egyesülve, elzárja Albániát Montenegrotól. Griesebach a Bertiscust a dinari vagy juli alpok utolsó ágának tartja, mely a Sar-dag és a nevezett alpok között kapcsot képez. A Klementi havasok a Bertiscussal párhuzamosan haladva, déli irányban a miriditek hegyeivel találkoznak. A Sar-daggal párhuzamos tagozatot képez a miriditek hegycsoportja, mely egy különvált önálló hegytagozatot képez s a hegylakóknak erősen körülkerített vára gyanánt tekinthető. Griesebach szerint a hegyvidék északon mészkőből áll, délen pedig kigyla és eruptiv kőzetekből, különösen porphyr és gránitból áll. A miriditek és a Klementik között terül el a dukadsinok hegyvidéke. A miriditektől délre kezdődik Közép-Albánia, melynek északi Albániától már teljesen eltérő jellege van. Ez síkságot képez s alföldünkhez hasonlítható, csakhogy a nádasok és mocsárok végtelensége terül el a tengertől kezdve a tartomány belsejéig s majdnem járhatlanná teszi a vidéket. Közép-Albániában van a rómaiak idejéből annyira elhiresedett via Egnatia, mely a tengerparton Durazzonál (Epidamnus, a rómaiaknál Dyrrhachium) kezdődik s az Ochrida tava mellett a Sar-dagon átlépve, Macedonián át Konstantinápolyba vezetett. Egyik ága Epiruson át vonult Janina irányában. Nevezetes út volt az az ókorban; a római expeditíók kelet felé mind itt történtek. Pompejus itt ütközött meg Julius Caesarral 48-ban Kr. u. Közép-Albániának déli része kevésbbé hegyes. A Tomorhegy keresztben vonul át rajta a Pindusig; a többi hegyek többnyire a Pindussal és a Joni tengerrel párhuzamosan haladnak déli Albániába, egész az Arta öbölig.
A hegyrendszer tehát, mint láttuk, a Sar-dag lánczolatából áll, mely Albániát hosszában és keresztben övezi s különféle változatokban és egyenlőtlen magasságú, néhol 8.000’ magas csúcsokkal bir. A hegyek többnyire mészkőből állanak és vadregényes tagozatokban emelkednek az ég felé. A folyók némelyike mint az Acheron a talajban eltünnek, hogy a föld alatti pályafutás után másutt megint fölszínre jőjjenek. A hegyek a tengerpart hosszában, néhol, leginkább Epirusban oly közel vonulnak el, hogy meredek sziklafallal nyulnak a tengerbe. Ilyenek a görög szabadságharczból híressé vált Szuli hegyek, hol a szulioták laktak. Közép-Albániában azonban a tengerpart sík területet képez és inkább mocsarak és nádasok borítják el. Északi Albániában a hegyek pár órányira terülnek el a part mentében s alkalmas kikötő helyek találhatók. A tengerpart csak egy helyen nyulik be öblösen a szárazföldbe, s az Ambraciai, ma Arta öblöt képezi. Albánia hegyes vidéke azonban síkságokban sem szegény. Igy északi Albániában találjuk a Pristina, Prizrend és Djakova között elterülő híres Rigómezőt (Kossovopoljet), a Skutari tó keleti része körüli Hotti fensíkot. Epirusban van egy termékeny fönsík, Janina körül, melynek tava hajdan Acherusia nevet viselt, ma mint a janinai tó szerepel. Ennek déli részén, hol ma Janina fekszik, állt a hires Dodona jósda, mely a görögök vallási életében oly nagy szerepet játszott.
Vizekben Albánia gazdagnak mondható. Tavai nagy számban vannak. Legnagyobb jelentőségü a Skodra tava, Montenegró déli határán és egy kis részében hozzá tartozva, dél felé egyenlőtlen szélességben terül el. Halakban felette gazdag. Gróf Karacsay, ki Montenegróról és Albániáról becses adatokat szolgáltatott, a Skodra tavát is leirva, azt állítja, hogy különösen a szkoránczi nevü halak vannak abban nagy bőségben. E halakat a häringhez hasonlítja s érdekesen írja le fogásukat. E halak a Bojana vizéből jönnek őszszel tömérdek mennyiségben. A tónak vannak világosabb, tisztább helyei, melyekben a víz forrásként buzog fel a föld alól. E helyeket okonak nevezik az albánok s a szkoranczik nagy tömegben felkeresik e helyeket, mikor a viz hidegebb, mert a forrás vize magasabb fokú meleggel bir, mint a tó többi helyein. »A halak ilyenkor olyan nagy tömegben nyüzsögnek ott, hogy a vizbe tett evező lapát megáll közöttök. Az okok bizonyos válalkozók, leginkább törökök tulajdonát képezik s őszszel nagy hálókkal hihetetlen mennyiségben fogják a halakat és szárítva jelentékeny kereskedelmi czikket képviselnek.« E halak ikráját (baluk jumartaszi) mint izletes csemegét szárítva árulják az albánok, s Konstantinápolyban igen keresett czikket képvisel. Több arnaut ismerősöm engem is kínált e nagy becsben tartott madsuval, de valami különös jóságot nem tapasztaltam rajta. Az Ochrida tó a Sar-dag fensíkján Közép-Albániában Török- és Görögország legnagyobb tava gyönyörü vidéken fekszik és halakban szintén gazdag. Vize nyugodt és tiszta, nyugati partja magas hegyekkel van körülvéve, melyek egymás felett tornyosulva, terraszszerüen emelkednek fel három sorban egymás megett. Északi részén alluvialis sík terül el. E síkságból fölemelkedve egy szikla magaslik ki, melynek csúcsán fekszik Ochrida városa. A Monastirból Ochridába vezető út (a via Egnatia) meredek lejtőn halad s a pompás tavat a maga teljes fenségében láttatja. A harmadik szintén nevezetes tó a janinai (Acherusia) déli Albániában, kisebb mint a skodrai tó, de történeti nevezetességgel birt már az ó-korban is. A többi kisebb tavak inkább mocsaraknak nevezhetők, melyek Közép-Albániában nagy számmal vannak, különösen Durazzótól Avlonáig a tengerpart hosszában.
Albánia folyói egynéhány kivételével, melyek a Joni tengerbe szakadnak, mind az Adriai tenger területéhez tartoznak. A Joni tengerbe szakad az Arta (Aracthus), mely a Pindusban ered, keleti Epiruson átfoly, Artát megöntözi s az artai öbölbe szakad; az Acheron, Janina alatt veszi eredetét s a Szuli hegyeken átszakadva, hol folyása a sziklák között eltünik, a Glükü hegy mellett nyugati irányából dél felé kanyarodik és Perga alatt Paxos szigettel szemben a Phanari kikötőben a tengerbe szakad. A Kalamasz (Thyamis) a janinai tótól észak-nyugatra elterülő hegyekben ered, Epirus síkjain áthaladva, a Corfu öbölbe szakad.
Az adriai tenger területéhez tartoznak következő folyók: Viosa, a Pindusban ered s Prenidi és Tepelen mellett elfolyván, a tengerbe szakad. Mellékfolyója az Argyrokastron, mely a hasonnevü városon átfoly és a Dryno. A Beratino vagy Ergent, más néven Krevasta nevü folyó a Kastoriától észak-nyugatra elterülő hegyekben ered, Közép-Albánián átfoly, Beratot érinti, a tengerbe szakad. Szkombi vagy Tobi az Ergenttel ugyanazon hegyen ered s pályafutását is abban az irányban folytatja, Elbaszant érinti s a tengerbe veszi útját. Mati a miriditek hegyeiben ered s tartományukon átfoly, több kisebb mellékággal szaporodik s rövid folyás után eléri a tengert. A Drin két ágból áll; a fekete Drin az Ochrida tóból ömlik ki Struga, Dibra és Ibali mellett elhaladva, a fehér Drinnel találkozik, mely északon ered s Ipeket és Djakovát érintve halad dél felé. A két ág egyesülvén a Dukadsin kerületen át, Dagno és Les mellett elhaladva, az adriai tengerbe ömlik. A Bojana eredetétől kezdve Montenegro határán déli irányban haladva, Moracsa név alatt szerepel s mint ilyen Podgorica mellett elhaladva, a Skodra tóba szakad s annak déli részén előtörve, Bojána név alatt folytatja pályafutását, Skodra városnak közepén áthalad s a tengerbe szakad. Montenegro vizei majd mind az ő területéhez tartoznak.
Albánia éghajlata nagyon változó. Az északi és déli részben egészséges, a középen a mocsarak kigőzölgése folytán nagyon egészségtelen s különösen nagy mértékben uralkodnak a makacs lázak, melyek a benlakókat is megtizedelik, idegenekre pedig épen veszedelmesek, különösen nyári évszakokban. A hegyes vidékekben nagy és hideg telek vannak; de viszont a nyár is nagy hőséget hoz, a hőmérő 35°-ra is felemelkedik, mit leginkább annak lehet tulajdonítani, hogy a magas hegyek elzárják az északi szeleket s védve vannak azoknak rohamaitól, melyek különösen Herczegovinát látogatják rendkivüli módon. Albánia nemzetgazdászati viszonyai a legalsóbb fokon állanak. Termékeny talajt csak középső Albániában lehet találni nagyobb mérvben; a hegyes vidék földművelésre épen nem alkalmas; azért az albán leginkább baromtenyésztéssel foglalkozik; a földművelést nagyon megvetett foglalkozásnak tartja a harczias jellegü nép. Az állatországból legnagyobb mennyiségben tenyésztik a juhot, mely állatnak felhasználásában az albánok rendkivüli ügyességet fejtenek ki. Albán juhászok járják be egész Rumeliát s a Balkannak hegyeiben is találkozunk velök, kik több ezerekre menő juhaikat több napi járó földön át hajtják Konstantinápolyba és Törökországnak többi városaiba. A szarvasmarhát nem nagyon szeretik, lovat, öszvért, szamarat szintén nem igen tenyésztenek, a lovaglásnak nem barátai, hanem a gyaloglásban kitünők. Talajuk a földművelésre nem igen levén alkalmas, de természetüknél fogva sem levén annak barátai, a művelhető talaj is majdnem egészen parlagon hever; a mi földet művelve is találunk, azt leginkább oláhok és más nemzetbeliek művelik az albán számára; azért a nép nagyon szegény és majdnem mindennapi nyomorral kénytelen küzdeni. A növényországból leginkább kevés buzát és török buzát találunk; fák közül legsűrűbben van a fenyő, tamariszk, olajfa, mogyoró, füge és a gesztenye. Iparról szó sem lehet, a kezdetleges fonáson és szövésen, mi az alsó nép házi szükségletének kielégítésére szorítkozik és egy kis selyemfonáson kívül egyéb iparczikk alig van művelve.
A kereskedés is kezdetleges állapotban van; pedig Albánia előnyös fekvésénél fogva a tengerpart mellett nagy kiterjedésü kereskedést üzhetne; de minthogy az ipar és földművelés pang; a kereskedés is ennek nyomán halad. A török kormány utakról nem gondoskodik; a tengerparton van egy pár nevezetes kikötőhely, de különösen Közép-Albániában a tengerparttól befelé a tartományba egyetlen csinált ut sem vezet, mocsarak és nádas ingovány zárja el a további utat a közlekedés elől. A távirda közlekedés Albániában el van ugyan terjedve, hanem a kormánynak nagy áldozatába kerül; mert a hegylakók ez intézménynek nem barátai s mindegyre szétrombolják a hegyek között elvezető sodronyösszeköttetést.
Albánia lakóinak száma 1,600.000-re rug, mely számból kerek számban egy millió esik az albánokra; a maradék megoszlik görögök, törökök, bolgárok, oláhok, zsidók, czigányok és más népség között. De az albánok nem csak e számra szoritkoznak; mert az Albánián kivül Görög-, Olasz- és Törökországnak egyes tartományaiban elszórt albánok száma mintegy 600 ezerre megy. Görögországban van 200,000, Olaszországban 85 ezer, Sicziliában mintegy 40 ezer albán. A népességi adatok különben nagyon határozatlanok és ingadozók; mert itt is azzal a körülménynyel állunk szemben, mint Törökország többi tartományaival. A statisztikai nyilvántartás Törökországnak nem épen erős oldalaihoz tartozik. Igy Reden a skipetárok összes számát 1.600,000-re, Lejean 1.309,000-re, Fischer 1.300,000-re teszi. Tozen és némely ujabb időben a néppel foglalkozó tudós 2 millióra is teszi számukat. Én Reden adataihoz csatlakozom, a ki a két szélső pont között a középen áll. Az albán nép között különösen Epirusban feltünő nagy számmal vannak képviselve a görögök. Argyrokastront lehet a legfelsőbb pontnak tartani, honnan kezdve délre mind nagyobb számban találjuk a görög népet képviselve. Ha a görög függetlenségi harczra csak futó pillantást vetünk, azonnal észre veszszük, hogy Epirus görög lakói nevezetes tényezők voltak annak kivivásában. A hires szulióták itt harczoltak a tulnyomó török hatalom ellen, itt vivatott egynehány nevezetes ütközet és itt esett el a görög szabadságharcznak nem egy hirneves bajnoka. Az epirusi hegyek nevezetes szerepet játszottak a felkelők harczaiban és sok görög népdal él ma is a nép száján, mely a vitéz epirotákat dicsőiti. A szulióták a függetlenség kiküzdése után elhagyták a török földet, átköltöztek Görögországba, melynek függetlenségeért életöket és véröket adták. Epirus török kézen maradt s az itt lakó görögök ma is szomoru dalokban adnak abbeli fájdalmuknak kifejezést, hogy az anyaországtól elválva idegen országban (Εις Υήν ξενιτιαν) kell élniök.
Albániának egyéb népségü lakói között a kutzovlachok, czinczárok, bolgárok nem játszanak különös szerepet, hogy róluk bővebben kellene megemlékeznünk s azért áttérek az albánokra, kik magokat skipetároknak, a törökök ellenben arnautnak nevezik őket. Az arnaut szó az albánból származik következő szószármaztatással: albanit, arvanit, hangátvetéssel arnavit és arnabut, arnaut. Sajátságos egy nép az! Majdnem ethnographiai rejtélynek lehetne őket nevezni. Mielőtt velök közelebbről megismerkednénk, politikai és vallási szempontból kell Albániát ismertetnünk, hogy a nép jellemét annál könnyebben megismerhessük. Tekintsünk csak Albániának közigazgatási területére s idők jártával majdnem mindig más-más határokat, más-más beosztást találunk. Albánia hol nagyobb, hol kisebb területtel birt. Nem régiben még Szerbia délnyugati határáig, majdnem a Dunáig volt kiterjesztve, mennyiben Nist az albán-területhez kapcsolták. E beosztást politikai tekintetek javasolták, hogy az alban nép által a bolgár nép tömege meggyöngittessék. Majd más fordulat állott le, mikor az albánoktól lehetett tartani; akkor megint egy-egy részt kiszakitottak az albán területből és Rumeliához csatolták; majd a Rigómezőt megrakták cserkeszekkel, hogy az albánokat féken tartsák. Ez a politikai terület változtatás nagy világot vet az albán nép szellemére és magatartására. Ha kell a töröknek szövetséges, hogy a szlávságot elnyomja, soha készségesebb elemet, az albánnál nem fog találni. Ezt az albánok századokon át fényesen igazolták. Azért merő képtelen állitás volt az, melyet pár hó előtt némely panszláv lap az albánok felkeléséről és a herczegovinaiaknak nyujtott segélyről a törökországi viszonyokkal ismeretlen könnyenhivő közönséggel elhitetni akart. A montenegróiak ezt igen jól tudják, érzik ők az albán nép gyülöletének egész nagyságát. Soha szomszéd nép oly nagy ellenségeskedéssel nem viseltethetik egymás iránt, mint az albán a montenegrói és szerb iránt. Pedig az albánok között még nem épen a mohammedán felekezetüek a legelkeseredettebb ellenségei a montenegróiaknak. És mégis e számban tulnyomó skipetár nép, melynek élete, mindene: a harcz, öldöklés, melynél a legnagyobb vérengzés a legnagyobb erkölcs, nem tud gyülölt ellenén fölülkerekedni, nem tud magának teljesen önálló független államot alkotni! Nem képes ezt végrehajtani; mert egy átok súlya nehezedett e szegény népre; a viszálykodás, a pártosság daemona ütötte fel átkos tanyáját közötte. Kicsinyes nemzetiségi és felekezeti surlódás áthághatlan örvényeket, tátongó mélységet dobott e nép közé. Először három vallásfelekezet, három táborra osztja a népet. A legnagyobb rész mohammedan s lakik egész Albániában elszórva; legnagyobb tömegben vannak együtt a dukadsinok elzárva a többi albánoktól magas hegyeik által s az iszlamnak fanatizált hivei. Tőlük délre vannak a miriditek északi Albániának kellős közepébe beékelve, áthághatlan hegyeikben mint a sasok fészkükben, dacolnak minden hatalommal. Független hegylakók; a török hatalomnak soha fejet nem hajtottak. Ma is a Skanderbeg családjából származott herceg kormányozza őket. A montenegróiaknak halálos ellenségei. Mind római katholikusok, mohammedant nem türnek maguk között, összes számuk 20 ezerre megy. Tozen, ki a hatvanas évek végén meglátogatta a miriditek hegyi tartományát, érdekesen irja le e népet, és hazáját, melyet nyugati utazó előtte nem igen látogatott. Ők magukat a dukadsinoktól származtatják, kik azonban most mind a mohammedán vallást követik. Nevöket illetőleg az a monda él közöttük, hogy II. Murat, midőn a rigómezei ütközet reggelén az ő törzsüknek fejével találkozott, ki a szultán segitségére nagy sereget hozott, őt albán nyelven mir dit (jónapot) köszöntéssel fogadta; az ütközet után pedig, midőn szövetségesének kiváltságokat adott, a jó vég előjeléül kiejtett szavait ruházta rájuk s azóta viselik a miridit nevet. Erkölcsükről sok igen bélyegző vonást sorol fel. Többek között, pár év előtt egy férjgyilkos nőre azt azt az itéletet mondta ki a tanács, hogy elevenen égessék meg, s azt az emberiebben érző Bib Doda fejedelem minden tiltakozása és kérése daczára is végrehajtották. Bib Doda emberséges hajlamánál fogva sokat küzdött az albánok és montenegróiak azon közös szokása ellen, hogy az ütközet után a levágott ellenségnek fejeit diszül és győzelmi jelül kapujok felé rakják. A mirditek nem könnyen hajthatók engedelmességre, ha olyasmit parancsolnak nekik, a mi begyökerezett hajlamukkal és szokásaikkal ellenkezik. Bib Doda a vérboszut az albánoknak e százados szokását is el akarta törülni, vagy legalább enyhiteni; de sikertelenül küzdött ellene. A vérboszu a Balkan félszigetnek legtöbb népénél szokásban van; de legszánandóbb módon divatozik az albánoknál és közöttük is a miriditeknél. Évtizedeken át lappang némely család között a boszu, mig alkalom nyilik annak végrehajtására. A török kormány e vad szokás ellen már többször akart intézkedéseket életbeléptetni; de czélhoz nem vezetett. Az albán egész hidegvérüleg végzi e boszut, handsárját az áldozat melléből kihuzza, megtörli és tovább megy, a nélkül, hogy őt valaki ezért kérdőre merné vonni. A vérboszu végrehajtására legalkalmasabbak szoktak lenni a vásárok és más összejövetelek. Ezek vérengzés nélkül ritkán szoktak végződni. Olyan könnyen esnek ott túl rajta, mint nálunk a párbajviváson. Ha a két fél egymással találkozik, elkezdődik a vérengzés mindkét fél részéről, s ha áldozataikat elejtették, összeszámolnak s a gyülölség véget ér. E szokás sokkal inkább meggyökerezett, hogysem azt bármely törvénynyel is kiirtani lehessen. A miriditek közt a legnagyobb mérvben uralkodik. Ugyancsak általánosan elterjedt szokás az albánok, de leginkább a miriditek közt a szentelt barátság, mely által két ifju egymásnak békére és háborura örök barátságot esküszik. E kötést a pap a templomban szokta felavatni. Hecquard e kötés megszentesitésénél szokásos szertartásokat leírva, emliti, hogy a két fél közösen áldozik a templomban s a boros serlegbe karjukból vért bocsátva, azt megiszszák. E kötést anynyira tiszteletben tartják, hogy a pobratinok gyermekei, (igy nevezik a frigy-kötőket), egymással házasságra nem léphetnek. E szokások minden keresztény albánnál érvényben vannak; de a miriditek itt is mint mindenben a tulzásig mennek. Érdekes mit Tozer a miriditek nősüléséről ir. A miridit sohasem vesz nőt saját törzséből és felekezetéből, ezt a házasságot nem tartja érvényesnek és megengedhetőnek; hanem a szomszéd mohammedan törzsekhez csap át s onnan rabol magának nőt, azt hegyeibe viszi, megkereszteli és megesküszik vele. A miriditek tartományának székvárosa Oros, itt lakik a fejedelem, itt van udvara, mely elég fejedelmi fénynyel van berendezve, csakhogy a várostól kissé távolabb egy fákkal körülvett völgyben fekszik. A miriditeknek összesen 13 templomok van és ugyanannyi papjok, kik Skodrában végzik a theologiát és keveset olaszul is tudnak. A török kormány különösen a Montenegro elleni harczokban mindig bizton számithat a harczias miridita albánokra. A miriditek két legnevezetesebb klastroma a Monte Santon és Santo Georgion van, mely utóbbi 2070 láb magasan fekszik s igen szép kilátást nyujt a közeli vidékre. A miriditek 1250-ig a keleti egyházhoz tartoztak; ekkor tértek át püspökükkel együtt a nyugatiba.
A dukadsinok és miriditek két törzse mellett Felső-Albániában még más két törzs játszik nevezetes szerepet, de nem oly hatalmas, mint a két előbbi. Ezek a Hotti és Klementi törzsek, melyek Montenegro délkeleti határán a skodrai kerületben laknak és a legtekintélyesebb keresztény törzsek. Mindkét törzs katholikus és egymás között is, de különösen a szomszédos dukadsinokkal állanak ellenségeskedésben. A török fennhatóság alatt békésen élnek, s elemük a harcz-háboru, miből kis mértékben ki is jut nekik néha-néha; vásári összekoczczanások közöttük és a montenegróiak vagy a többi törzsek között a gyakori eseményekhez tartoznak.
Az emlitett törzsek csak kicsiny számban vannak a két nagy törzs mellett, melyek egész Albániaban el vannak terjedve. E két nagy törzs a ghek és toszk törzs, melyeknek elkülönitett nyoma már Straboban meglelhető. Strabo ugyanis azt irja müvében, hogy a via Egnátiától északra laktak az illyrek; délre az epiroták; e két törzs is épen ezen vidéken lakik, melyet Strabo a két törzs lakóhelyéül megjelölt. A ghekek lehettek az illyrek, a toszkok az epiroták. Epirus északi részét lakják a ghekek, déli részét a toszkok. A ghek törzs katholikus, a toszk orthodox. Nyelvjárásuk közt annyi különbség van, mint a német és dán között. A ghek törzs latin betűt használ irásában, a toszk görögöt; nemzeti betüiket egyik törzs sem használja, habár sokan ismerik is azokat. A két törzs, mit egyátalán minden albán törzs között nagy az ellenségeskedés, mint a török saját előnyére szokott felhasználni. A ghek és toszk törzs viseletben is különbözik egymástól, jóllehet a szoros válaszfal a ruhában már nincs szorosan megtartva. A ghek veres felöltőt, fehér bő bugyogót, a toszk fehér ruhát hord.
Az albán nép nemzetség, vallás, és más körülmények folytán ennyi ellenséges táborra levén osztva, melyek egymást folyton-folyvást pusztitják, és fogyasztják egyszersmind a népet; nem csoda, ha az albánok szilárdabb és hatalmasabb testté nem tudtak összeforrni. Szerencséje ez a töröknek, különben nehezen tudta volna őket megtörni s még nehezebben tudná felettük uralmát biztositani. A törzsök egymás között féltékenykedve és nemzetiségi felsőbbségük fölött versenyezve, könnyen eszközül adják oda magokat, ha a másik törzs megtörése forog szóban. Az albánoknak e jellemvonása a nemzeti büszkeség és uralkodási vágyból származik, mely két vonás feltünően jellemzi az albánt. Jelleme általán büszke, dölyfös, nyugtalan természetü, nagyra vágyó, kapzsi; de becsületes és hüséges. A vállalt kötelesség teljesitésében körömszakadtig kitartó; szolgálatkész és ragaszkodó. Hűségökről és ragaszkodó természetükről velök való érintkezésem alatt magam is igen sok szépet tapasztaltam. Éber és figyelmes, de inkább könnyü és olyan szolgálatra vállalkozik, mely kevés erőfeszitéssel jár. Konstantinápolyban a külföldi hatalmak képviselői, a törökországi konzulok és tehetősebb urak rendesen alban inasokat tartanak, az urasági lovászok (lakájok) mind albanok. E szolgálatra felette alkalmasak, nem nagy a munka és czifra nemzeti ruhájokkal büszkén végezhetik azt. A Balkanszigeten utaztunkkor Konstantinápolyban a követség egy albán kavaszt ajánlott fogadnunk, mint a kire utunkban elkerülhetlen szükségünk lesz. E kavasz gyönyörü példány volt a maga fajtajából. Mint minden alban erős és magas testalkotásu, izmos tagokkal és éles arczvonásokkal, különösen kiálló arczcsontokkal birt, szemei tüzesen villogtak, hosszú bajusza, mely minden albant büszkévé tesz, mord tekintetet adott arczának; a kegyetlenséget lehetne a vonásokból kiolvasni, ha nem a daczot és nyerseséget. Kavaszunkkal azonban nem voltunk megelégedve, az ottani szokás szerént mindig pár száz lépéssel előre lovagolt ugyan, hosszu ostorával az együgyü bolgár parasztokat szásával elüzte utunkból az árkok szélére, egyebet azonban nem tett. Nekünk pedig a tulbuzgó szolgálatra szükségünk nem levén, másnemü szolgálatra akartuk alkalmazni; de nem lehetett. Szerettük volna, hogy lovainkat, ha utközben azokról leszállottunk, gondozta, vagy legalább bekötötte volna, de ő e helyett közénk ült s velünk kávézott. Később látva, hogy tőle más szolgálatot várunk, felkért engem, mondanám meg a társaságnak, hogy a kavasz teendőjét a mérnök urak nem ismerik s nem bánnak vele kellő gyöngédséggel. A kavasznak csak azt szokták mondani: Kavasz csodsum bin (Kavasz fiam ülj fel), kavasz csodsum en, (kavasz fiam, szállj le), a többi az ő dolga; de egyéb szolgálatot nem fog teljesitenni s csakugyan utunk közepén Szamakovból elkellett bocsátanunk a szolgálatból. A ragaszkodásnak és hűségnek igen szép példáját beszéli el Lord Byron is Dervis Tahiri nevü alban szolgájáról, ki őt hűségesen kisérte át a zord hegyvidéken. Midőn 1810-ben Athenben el kellett válnia tőle, hogy visszatérjen hazájába, a szolgát magához hivatta s kifizette bérét, Tahiri a pénzt földre dobta és kezeit arczára csapva, a kemény albán férfi keserves sirásra fakadt, hogy urától válnia kell. Alig tudott tőle a hajón szabadulni. Az albánok hűsége és becsületessége is ritka nagy mértékben van kifejlődve. Nyereségvágyó és kapzsi, de e szenvedélyének kielégitésére nem törekszik álutakon, az albánok a gyilkosságra legkönnyebben vállalkoznak, de rablásért soha sem gyilkolnak. A sértést, bármi csekély legyen az, el nem sziveli, azt vérrel kell lemosnia. E vonást többek között egy sajnos esettel igazolhatom. A vasuti mérnökök között többen abban a hitben élve, hogy miveletlen, barbar nép között utazván, a lovagostor jó szolgálatot fog tenni, azt gyakran igénybe is vették. A bolgárok között, kik példás béketüréssel birnak, nem volt e miatt semmi kellemetlenségük; de az albanok hamar leszoktatták az idegeneket ennek gyakorlásáról. Az első korbácsütés egy mérnök életébe került, a sértett alban, egy kedvüen kapott az ővében álló pisztolyhoz, csak annyit mondott: »Skoj More« s a meggondolatlan idegent földre teritette. Pedig az albánok sérthetetlen büszkeségére minden lépten nyomon a törökök és európaiak is egyaránt figyelmeztetni szokták az utazót, s hasonló mégis vajmi gyakran adja elő magát. A török hatóság e boszus természetet nem igen tudja szeliditeni s ilyen esetekben rendesen e kitérő válasz lebben el ajkukról: Dsanem, arnautda, tanzimat jok. (Barátom, az albannál reform nincs). Értik ez alatt a reformok életbeléptetését, mi az arnantoknál nem sikerül; minden uj intézkedés, mit közöttük alkalmazni a török kormány megkisérlett, sikertelen volt. E néppel a török kormány boldogulni nem igen képes, s minthogy különben nagy hasznára van az albán, csakhogy még erősebben magához kapcsolja nem is háborgatja reformokkal és helyzetük javitását czélzó intézkedésekkel. Azért barátjai is a török kormánynak, mely őket szolgálatjukért jutalmazni is tudja. A katonai főbb állások sürün vannak arnautokkal betöltve, egyszerü közkatonából nem egy arnaut emelkedik fel pasai, tábornoki rangra. Ez az egyedüli nép, melyet a török, ha keresztény is, befogad katonai szolgálatba, itt katonai váltság (bedel aszkerie) nincs, minden alban hű harczosa a félhold uralmának. Egy közmondások azt tartja: Hol a kard, ott a hit, s ez elég arra, hogy a miridita, klementi vagy hotti alban fegyvert fogjon az iszlam védelmére és a dsihadban (vallás hacz) keresztény ellen harczoljon. Vallási meggyőződése nem áll különben erős lábon. A mohammedán nem tartja az albant jó mohammedánnak, a keresztények viszont nem jó kereszténynek. Az a korlátolt vallási fanatizmus, a mi például a montenegróiaknál, de különösen a bolgároknál uralkodík, legkevésbbé sem otthonos Albániában; vannak az albánnak is babonái, de tizedrészt sem annyi mint a bolgárnak, vagy herczegovinainak. E babonák oly sajktságosak, hogy majdnem egyedűl állanak nemökben s alkalmasint még az ős pelasg korból valók. A mohammedánok a korán tilalmával nem sokat gondolnak, a bort megiszszák és annak több más tilalmát is áthágják. Az asszonyokkal nem épen emberséges módon bánnak. Náluk is olyan alanti fokon áll a nő mint a montenegroiak és herczegovinaiaknál. Baromi munkát végeztetnek velök, a férfiak, hogy ők annál kényelmesebben élhessenek. Egy eset eléggé megvilágitja gondolkodásmódjukat. Sir Henry Ward Albániában utazván, látott egy albánt üres kézzel haladni, mig neje majdnem összeroskadt a hátán hordott teher alatt. Az angol gentleman szánalommal tekintett a szegény nőre, s megszólitá az albant, miért rakott annyi terhet nejére, mennyit csak egy öszvér tud elczipelni. Az albán hamar feltalálta magát s készen volt a felelettel: Igaz uram, de a gondviselés nem adott nekünk öszvéreket, hanem adott helyettök asszonyokat.
Az albánok viselete mint már érintettem különböző az egyes törzsek és vidékek szerént. A miriditek egyszerüen és tisztán öltözködnek, déli Albánia lakóinak viselete hasonlit a görögökéhez, északon különösen Prizrend és Pristina vidéken már nagyobb fénynyel és fényüzéssel öltözködnek. Festői látványt nyujt egy nemzeti viseletébe szépen felöltözött albán. Derekáról térdéig érő fusztanella (fehér szoknya) képezi az egyik sajátságos ruhadarabot, mely mennél redősebb, annál szebbnek tartják, százredősnek kell lenni a legszebb fusztanellának. A test felső részét a fehér ing felett egy bőujjá zuavka-féle dolmány fedi, melynek dereka és ujja is gazdagon van kivarrva arany és ezüst szálakkal. Fején aranyos himzésü sapkát, lábán alacsony czipőt visel. A török szultán kiséretében levő alban testőrök tömege ünnepélyes kivonulások alkalmával nemzeti viseletökben valóban meglepő diszesek. Az albánok nem minden törzse viseli a fusztanellát; némelyek, különösen térdig érő piros nadrágot hordanak, mely a térdhajlásban át van kötve, s azon alul az alsó lábszárt durvább szövetü harisnya takarja, melyre alacsony czipőt huznak.
A férfi viseletének elmaradhatlan kiegészitöje a fegyver, melynek különféle faját viseli az albán. Övében, mely rendesen bőrtakaróval van boritva, legtöbb esetben két handsárt és pisztolyokat visel, válláról a hosszu csővü lőfegyver sohasem hiányozhatik. A közönséges juhász sem jár fegyver nélkül. Az magától értetik, hogy minél gazdagabb valaki, annál többet költ fegyvereire, melyek nélkül az albán élni sem tud.
A mily szép a férfiak ruhája, ép oly diszes a nőké, mely hasonlit az oláh asszonyok ruhájához, csakhogy a tehetősbeké tele van aranyfejtős varrással, a szegényebbeké pedig szines, rendesen piros és zöld fonalakkal varrott virágokkal és diszitéssel.
Keresetforrása az albánnak, mint látták, nagyon szük, különösen hazájában, hol alig képes élelmét megkeresni. Ezért az albán sürün ellátogat idegen földre, hogy ott élelmét megkeresse. Kostantinápolyban leginkább házalással foglalkoznak. Az áruczikkeket, különösen gyümölcsöt és zöldséget rendesen arnautok hordogatják utczáról-utczára és házról-házra. De legnagyobb mozgó kereskedést üznek a juhhussal, melyet maguk vágnak s lóra rakva bejárják azzal a várost. Az arnaut igen ügyes a juhhus elkészitésében, a juh minden részét feltudja használni és értékesíteni. Hogy erről fogalmat szerezzünk, csak keressük fel a sztambuli skembedsi (paczaltos) arnautokat, kik majdnem minden utczában jövedelmező üzlettel birnak. Nagy üstökben főzik az izletes skembe csorbát, melynek készitésmódját csak ők tudják s mely kellemes savanyu ételnek Konstantinápolyban nagyszámú és minden rendü és rangú fogyasztói vannak; ugyanők a juhfejet katlanokba függesztve, a legpompásabb módon tudják sütni és feltálalni. A juhlábakat (pacsa) megfüstölik s kocsonyának készitik meg, vagy igy is eladják. Évenként magának Konstantinápolynak százezerenként szállitják hazájukból a juhokat. Otthon kevés ipart üznek. A városokban van ugyan többféle mesterember, de az ipar még kezdetleges állapotban van. Janinának selyemfonása és bőrkészitése, Skodrának gazdag halászata, Dibrának ügyes asztalosai, Ipek Djakova és Pristina filigran ezüst ékszerészei, kik áruikat még hozzánk is küldik, méltán lettek hiressé.
A albán szellemi miveltsége nagyon alanti fokon áll. Nem lehet tagadni, hogy a népnek sok természetes képessége van, megmutatták azt a nép alsó rétegéből felemelkedett férfiak, kiknek nagy száma Törökország államügyeiben nevezetes szerepet játszott és folyton játszik. De a nevelés teljesen el levén hanyagolva, a nép a közel jövőben sem igér nagyobb fejlődést a müveltség terén. Természeti képességét mutatják a nép körében keletkezett dalok, beszélyek és talányok, melyek a szomszédos új görög nép gazdag népköltészeti termékeit majdnem megközelitik. Nagy barátja a nép a képes beszédnek és talányoknak. Adok ez utóbbiakból egy párt. Zöld az atya, fia veres, mi az? Virágzó szegfü. Tánczol a barát, mig a fejér tehenet fejik, mi az? Rokkafonás. Bár nem ökör, szarvat visel, bár nem szamár, terhet czipel, s bárhová megy, ezüst szálat hint el. Mi az? Csiga. Kivül hordja husát, belül gyapját, mi az? Faggyú gyertya.
Az albán nem a szellemi miveltség, hanem a nyers erő, a vitézi tettek barátja. Ellenségeivel szembe szállni s rajtuk diadalt aratni, ez képezi büszkeségének netovábbját, az az ő éltető eleme. A török kormány nagyon hasznára tudja fordítani az albanok harczias természetét, katonaságának diszét az albánok képezik, s hol ezek harczolnak, ott a siker majdnem bizonyos. Kár, hogy a török féltékenységből rendesen messze vidékre, Szyriába, s a kurdok közé viszi az albán katonákat, hol a honvágy e hegyi nép fiaiban nagy pusztitást szokott eszkőzölni.
Az albánok büszkék nemcsak saját hősi vitézségökre, hanem őseikre is, kiknek sorát Nagy Sándorral kezdik, kinek anyja Olympias, epirusi törzsből való volt s innen tartanak igényt Nagy Sándorra, mint elődjükre. Másik hősük, ki a római történelemben játszott nagy szerepet Pyrrhus, kinek tettei számithatók a római nép történetébe, mint Nagy Sándor tettei az egész világgal közösek.
Az albánok kizárólagos nemzeti hőse Skanderbeg, más néven Kastriota György, kinek életéről röviden a következők elmondására szoritkozom. Kastriota 1404 ben született északi Albániában, atyját a törökök adófizetőjükké tették s tuszokul három fiát, közöttük Györgyöt is II. Szultán Murad udvarába kellett küldenie. A két testvér korán elhalt, Györgyöt azonban a Szultán atyja akarata ellenére az iszlam vallásban nevelteté s kegyébe fogadá. Felvette testőrei közé s Iszkender nevet adott neki családi neve helyett. Atyja halála után a szultán elfoglalta Albániát és egy török kormányzó kezére bizta. Iszkender bey, kinek nevét az albanok Skanderbeynek mondják, nem hagyta jogait s magát függetlenné tette, oly módon, hogy midőn őt a szultán Hunyady ellen küldötte, titkos levélváltásba bocsátkozott Hunyadival s vele szövetkezvén a töröknek Nisnél való megveretését elősegitette. A zavarban kierőszakolt a szultán titkárától egy fermant, mely által Albánia kormánzójától elvette Kroját, a tartomány fővárosát és a szomszéd kerületet. Kezébe keritvén a hatalmat, eldobta az álarczot s mint a mohammedának nyilt ellensége lépett fel, földiei megértették s ő lett függetlenségi harcz vezére. Huszonhárom év alatt a töröknek sok kellemetlenséget okozott, több ütközetben részt vett s hősieségével méltó hírnevet szerzett magának. Ellensége nem egyszer rontott le Krojába, de a Skanderbeg mindannyiszor vitézül verte vissza; maga a Szultán Murad 1450-ben Kroja ostrománál veszélyes sebet kapott. Olaszországban is harczolt II. Pius pápa meghivására, segélyt nyujtván a nápolyi királynak Anjou ellen. E szolgálatáért Skander beg nagy birtokot kapott ajándékul Olaszországban, melyet alban kivándorlók 1460-ban el is foglaltak. Hosszas küzdelmek után 63 éves korában végezte életét Alessioban, mely ma Les nevet visel. Itt volt eltemetve, de tetemei nem sokáig nyugodtak; a törökök fölhányták sirját és csontjaiból talizmánokat csináltak abban a reményben, hogy az ő vitézsége rájuk fog szállani. Ennyire rettegett és dicsőitett volt Skaderbeg télete és vitézsége. Neve ma is lelkesiti az albánokat, emlékét több népköltemény dicsőiti.
Az alban népnek az ujabb időben is volt egy hőse, Janinai Ali pasa, ki egyszerü kleftfőnökből emelkedett fel Albánia kormányzóságáig, s később függetlenitvén magát a török hatalom alól, mint önálló fejedelem uralkodott, déli Albániában, míg a sors keze utól érte s gyászos véggel pecsételte meg dicsőséggel kezdett életpályáját. Ali pasa rövid kormánya alatt Albánia virágzásnak indult a kereskedést, ipart, szellemi miveltséget gondjai alá vette, iskolákat alapitott, fényes udvart tartott szülővárosában Tepelenben és Janinában; szóval Albánia történetében nevezetes szerepet játszott. Hozzá hasonló eljárást követett Északi Albániában Kara Mahmud, ki Skodrát tartotta hatalmában s utódjára Musztafára hagyta, kít azonban Mehemmed Resid dasa megvervén, a skodrai várban megadta magát.
A területi beosztás és közigazgatási kerületek elnevezése Albániában is azonos a többi tartományokéval. A tartomány (éjalet) szandsákokra van osztva, melyek következők: Perzerin (Prizrend) Skodra (Iszkenderije), Janina, Ochrida, Ergeri, Avlonia, Narda, (Arta). A szándsákok kazákra, ezek nahiekre oszlanak. Az egyes kerületekben nevezetes városok; Janina, a vilájet székhelye, Epirus közepén, festői fekvéssel a Janinai tó nyugati partján. A város két erőddel bír, jól van épülve, de utczái szükek és roszúl vannak kövezve; az egyik erődben lakik a pasa. A városnak ipara igen jó lában áll, van virágzó kereskedése is különösen festett szövetek, bőr és aranyneműekkel. Lakóinak száma 20 ezerre megy, kik albánok, görögök és zsidók. Északi Albániában nevezetes város Skodra (tör. Iszkenderije, európ. Szkutári), a Bojana és Drinassza mellett, erős és nagy város, virágzó kereskedést üz, lakóinak száma 24 ezer, van görög és katholikus püspöksége; van lőpor-, fegyver-, és hajógyára. Ochrida nevezetes város a hasonnevü tó mellett, a livának és görög érseknek székhelye. Környékén van ezüstbánya. Prizrend (Perzerin), a hasonnevű szandsák székhelye, a barátságtalan és zord hírben álló albán és szláv lakóinak száma 15 ezerre megy. Északi Albániának Zadrina nevű kerületét lakják a miriditek, kik 32 községgel birnak, főhelyeik Kroja és Oros. Az első Skanderbeg székhelye volt, ma az utóbbiban lakik a fejedelem. Közép-Albániának nevezetes helyei: Valona, görög püspök székhelye, kikötőjéről nevezetes, Berat (Arnaut Beligrad) görög püspök székhelye 11 ezer lakossal bír, Elbasszan, görög püspök székhelye. 5000 lakossal. Durazzo, kikötővel az adriai tengerben, 5000 lakossal, katholikus és görög érsekséggel. Epirusban Janinán kivül nevezetes Zalagora nagy sóaknákkal és az Arta öbölben fekvő kikötővel gyönyörű vidéken fekszik. Preveza erős város az Arta öböl bejáratánál, virágzó kereskedéssel. Khimara a vad khimariotak főhelye, kik kalózkodásból és rablásból élnek.
Dr. Erődi Béla.