A vak tudós
Vetések Rendje [1., Zeráim], A Mező Szegélyének Traktátusa [2., Pea]
Hosaja rabbi gyermekei mellé egy vak tudóst fogadott tanítónak. Rendszeresen együtt étkeztek. Ám egyszer vendégek érkeztek a rabbihoz ünnepi ebédre – és a vak mestert nem hívták meg.
A rabbit lelkiismerete nagyon bántotta. Félt attól, hogy a tudós sértve érzi magát, mert nem hívták meg az ebédre. Amikor este ismét találkoztak, így mentegetőzött:
– Uram, ne haragudj, hogy nem hívtalak meg. Vendégeim jöttek, és én nem akartam, hogy vakságodon megütközzenek, netán megszóljanak. Ma ezért nem étkeztünk együtt, egy asztalnál, ahogy máskor.
A rabbi nemesen bocsánatkérő szavai megindították a vak mestert, aki egy áldással felelt:
Megengesztelted nemes szavaiddal
azt, akit látnak,
ám aki maga nem lát.
Azt kívánom, hogy
Az, Aki lát, ám Akit nem látnak,
mindig kegyesen fogadja imádat és engesztelő vezeklésedet.
––––
Hosaja rabbinak nagyon tetszett ez a gyönyörű áldás, és megkérdezte a vak tudóst, hogy honnan ismeri az áldás formáját. A vak tudós ezt válaszolta:
– Ezt az áldást az alázatos Eliézer ben Jákob rabbitól hallottam. Egyszer vele történt meg az, hogy vendégségbe vitt haza egy szegény és vak embert. A vakot az asztal mellé ültette, ám ő egy alacsony székre ült elé. A többiek a vendégseregből, akik látták Eliézer rabbi alázatát, ezt gondolták: "Ha nem egy kiváló, nagy férfi lenne ez a szegény vak, akkor Eliézer biztosan nem lenne előtte ilyen alázatos."
És gazdagon elhalmozták ajándékokkal a vakot. A vak nagyon elcsodálkozott: vajon miért kapott ilyen sok, értékes holmit? Erre elmagyarázták neki, hogy a nagy Eliézer rabbi miként tisztelte meg őt, és miként alázkodott meg előtte. A vak ekkor ezt az imát mondta Eliézer rabbiért:
Szeretetet adtál
annak, akit látnak,
ám aki maga nem lát.
Azt kívánom, hogy
Az, Aki lát, ám Akit nem látnak,
kegyesen fogadja imádat, és mindig adjon neked szeretetet.