Wesselényi család

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wesselényi-címer, a kolozsvári Farkas utcai református templomból.

Wesselényi család (hadadi, báró) régi magyar nemzetség, mely eredetét a Nógrád vármegyében fekvő, de már a 16. század végén is puszta Weselény helységről, a Wesselényi család egykori ősi birtokáról vette.

A fent említett, Nógrád megyében fekvő Weselény-pusztát a fennmaradt hiteles oklevelek 1603-ban is még Wesselényi Katalin, Bessenyei Mihály hitvesének birtokaként említették.

A család eredetéről azonban többféle nézet is napvilágot látott: egyesek eredetét Csehországban keresték, az ottani Wesseling nevű helység után, mely a gróf Paár család birtoka volt, Wesselényi III. István pedig 1729. szeptember 7-én kelt levelében családját morva eredetűnek véli.

A család első ismert őse Wesselényi Farkas volt, ki 1562-ben a Nógrád megyei Szécsény ostromában tűnt ki, majd 1567-ben Szádvár védői közt szerepelt. Neje lapispataki Segnyey Dóra volt. Két gyermekük született: I. Miklós, kitől a gyekei ág, míg másik fiuktól I. Ferenctől pedig a hadadi ág származott.

Ez utóbbi Báthory István erdélyi fejedelemtől és lengyel királytól kapott bárói rangot 1582-ben. Fia Pál (1685-1621), akinek a fia István közép-szolnoki főispán volt. Ennek fia ismét Pál, az erdélyi bujdosó kurucok vezére. Pálnak Béldi Zsuzsannától született fia István (1674-1734) a Habsburgok híve volt, jelentős tisztségeket töltött be Erdélyben. Két fiában, Ferencben (1705-1775) és Istvánban (1708-1757) két ágra válik a család: a hadadira és a zsibóira.

A hadadi ág Wesselényi Rózával (1846-1926) (Bánffy Béla képviselőházi elnöknek, majd – ennek halála után – Szereday Aladár képviselőnek a feleségével) halt ki.[1]

A zsibói ág – és egyben a Wesselényi család – utolsó tagja Wesselényi Miklós (1911-1980) újságíró, egykori párizsi követségi tanácsos, a Magyar Külügyi Intézet Külpolitikai Iskolájának igazgatója, a Budapester Rundschau című hetilap főszerkesztője volt.

A család ismertebb tagjai[szerkesztés]

Kastélyaik[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Temesvári Jenő: Wesselényi Róza bárónő (Hozzáférés ideje: 2018. október 2.)

Források[szerkesztés]