Zsidóság

A Wikiforrásból
Zsidóság
szerző: Gárdonyi Géza

A zsidósággal szemben azt a hibát követjük el, hogy azt követeljük tőle: ne legyen zsidó.



Az emberi faj tökéletesedésének plánuma isteni plánum mely megismerhető a népfajok különvérüségéről és különnyelvüségéről is.
Ha egy-nyelv és egy-nemzet volna a világon, a szellemi vezetők egyféle virágai volnának annak a nemzetnek. A német filozofusok és Goethe nem kelhettek olasz ágyból, s az olasz festők és szobrászok ha porosz anyától és apától származtak volna stb.


Ahogy az egyes ember a születése előtt való kilenc hónap folyamán évmilliók grádusain halad végig, születése után pedig ha eléri a lelki fejlődés legmagasabb fokát, a mindeneket átölelő altruista ember fokára jut, - épp igy a nemzetek is. - Már most hogy a zsidóság nehezebben bír feljebb jutni a lelkiség grádusain, néha sulyossá válik helyzete.



A zsidó baj nálunk azért is megoldhatatlan, mert a rossz zsidók ellen küzdve bántjuk a jó zsidókat is, akik szívükben már magyarok és megkereszteletlenül is keresztények. Vagyis: bene van már az európai népek etikai egységében. Viszont meg, ha ezekre való tekintettel foglalkozunk a zsidó kérdéssel, a rossz zsidók (az idegenséget fentartó mások elszegényítésével gazdagodásra törő, kereszténygyülűlő zsidók) tovább-hatalmasodnak és rontanak bennünket. A kettőt elválasztani nem lehet, mert a vallásuk egybeköti őket... A baj tehát csak ugy orvosolható, ha a jó zsidók maguk kívánják. Akkor maguk különödnek el a rosszaktól és ők találják meg majd legjobban a módját is, - hogyan indittassék ismét haza a babiloni 40 ezer.