XIV. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
| XIV. zsoltár szerző: Szenczi Molnár Albert |
C. M.[1]
Panaszolkodása Dávidnak az Saul ellen.
Az bolond így szól az ő szívében:
Nincsen Isten: azért gonoszságban él,
Utálatos bűnt tészen, semmit nem fél,
Ez egész földön azki jót tegyen,
Senki nincsen.
Az Úr az égből alátekinte,
Ez földön az emberek fiaira,
Hogy meglássa ha kinek esze volna,
Ha az Istent valaki keresné
És tisztelné.
De azt jól látja dicsőségében,
Hogy az jó útról eltértek mindenek,
Mindnyájan förtelmes bűnben hevernek,
Azki az Istent tisztelné híven,
Csak egy sincsen.
De az hamissak meg nem gondolják,
Hogy népemet, mint az kenyért megeszik,
Meg nem térnek, sőt magokat elhiszik.
Az Istent segétségül nem híják,
Sem uralják.
Itt azért erőssen megrémülnek,
Midőn eszekben veszik, hogy az Isten
Az ő híveit megtartja kegyessen,
Mert ő mellé áll az jó nemzetnek,
Mint híveknek.
De néktek semmi gondotok erre,
Hanem ti csak csúfoljátok az szegént,
Azki tiszta szívből féli az Istent,
És csak őtet hívja segédségre
És mentségre.
Az Sionról vajjon s' ki jövendel,
Ki az szent Izráelt megszabadítja?
Ha Isten fogságból népét kihozza,
Örvend az Jákob és az Izráel
Teljes szívvel.
- ↑ C. M. = Clement Marot; értsd: az ő verziója szerinti francia szöveget használta.