Vidék

Vidék szerző: Somlyó Zoltán

A jó vidékre gondolok én sokszor
ó, szép, öreg, vidéki városok!
Kaszinó-élet, kártyás délutánok!
Kövér asszonyok! Pénzes gyárosok!

Tágas terek, kiugró kávéházak,
kis cukrászbolt a piac közepén.
S a torták közt a kis cukrászkisasszony,
kezét hányszor csókoltam össze én!

S a karcsú, lakkos főispáni hintó,
s a trapperek nyomán a szőke por.
A vak hegedős a kis bodegában,
kinek a könnye sör, a nyála bor.

És Széchenyinek karcsú, méla szobra,
a parkban, amit az ősz letarolt.
Fenn a káprázó lenge, lenge felhők,
amik mögött kis hályog lett a hold.

Zörgő szekér, mely felveri a csendet;
odébb a durva, langyos zengeráj;
s a Prófétához címzett fogadóban
a főfalon olajban a király.

Az asztalnál feszes vidéki dzsentrik.
Fehér plasztronok, vastag szivarok.
S a fáradt újságíró egyik zúgban,
borzas fejében mély gond kavarog.

A szomszédban az odvas falu nyomda,
áthallani, hogy kattog a kerék…
Ó, drága, drága kis vidéki város,
selyem s darócból színes keverék.

Én is vidéken mártottam be tollam,
vidéki ténta szívta agyamat.
S a sok betűt a pesti por belepte,
mert minden porszem Pest felé szalad.

Szívemben az emlékezet kapussa,
beszállani Szeged felé!… kiált.
S egy sínpáron egy lomhaképű gőzös
már hozza nagyfújtatva a halált.