Vers a költészetről

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vers a költészetről
szerző: Somlyó Zoltán

Itt a sötétség ideje... az árnyak
körülszaglásznak... fázom a sötéttül...
Halál? vagy élet?... - látni akarok!
a járható híd csak a fényből épül!

Felsrófolom a villanyt... és köröttem
a régi únott tárgyak mind felélnek:
rabságom cellája... kínom keresztje -
de legalább látja sorsát a lélek!

Kis üvegcső: fényszál a zárt palackban -
így él a költő is, magába zárva;
köréje zord üvegkörte feszül
s a fénylő mag fakul, senki se látja...

Csavarjátok fel! szikrázzon a fénye!
S verjétek vissza ti ezerszeressen!
Arra való, hogy véle lássatok,
hogy milljó szeme lelketekre essen!

Csavarjátok fel! Oly közel a gomb!
Ott van a lélek felmeredt falában!
Ott van az élet meredélyein
és ott is, ott is ott van, a halálban!...

Csavarjátok fel! Nem sokba kerül!
Húsz pengőt se kap verséért manapság.
S a dicsősége: az a zárt palack,
mit úgy hívnak, hogy: igazság és rabság...