Tetemrehívás (Arany után szabadon...)
| Tetemrehívás szerző: Tóth Árpád |
Arany után szabadon, szavalja: Tisza István
*
Meglelték Lukácsot, panama-réten,
Mint anno dazumal Bárczit, a Benőt,
Hosszú, hegyes só hősi szivében
Íme bizonyság isten előtt,
Valaki végkép nyakonsózta őt.
Mungó-klubba vitette fel pártja,
Ott letevék a bakk asztalán,
Aznap nem volt a klubban kártya,
És ő, ahogy volt, sóba mártva,
Hevert szegényke, nap-nap után.
Pavlik meg Gerő, két alabárdos,
Őrizte: lélek se be, se ki,
Hogyha Lukácshoz akárki már most
Jönne siratni, vissza neki!
Pavlik azonnal vezesse ki!
Ámde betoppan most a terembe
Pallavicini, a bátor szavú,
S nyilatkozattal hívja tetemre
Tiszát, a Pistát: erős a gyanú,
Érintkezett önnel két Lukács-tanú!
S jő Tisza Pista, s jajszava hallik,
És odakap, hol nem fészkel agy,
Ajaj, sagt er, most segíts Pavlik,
És felel Pavlik: majd ha fagy!
Tisza, most mindenki cserbe hagy!
S búg Tisza: Én szerettem a Lukácsot,
Mert köztünk, kérem, nem vala gát,
De mondta, adjak a tanúnak tanácsot,
Mert ha nem, ő kitöri nyakát,
Enyelgve küldtem két tanút: nosza hát!
S vadul Lukácsról a sót lekaparja,
Szeme, mint szokta, szúróan lövell,
A hivatalos lapot villogtatva
Több nyilatkozattal rohan el,
Vetni kezet rá Boda se mer.
Odakinn lefut a nyílt utca során,
Táncolni, dalolni se átall,
Dala víg: Ejhaj, Pallavicini,
Ki csak úgy játszott a Tiszával,
Mint Désy Zoltán a Lukáccsal...