Szonettjeiből

Szonettjeiből szerző: William Shakespeare, fordító: Babits Mihály

                         1

A szégyen is mily szép lesz, hogy tiéd!
mely, mint a hernyó rózsaillatot,
szennyezi bimbós neved örömét!
s bűnöd mily édességbe iktatod!
A nyelv, ha, napjaid sorát kisérve,
trágár híreknek szórja fűszerét,
nem tud gáncsolni úgy, hogy ne dicsérne,
neveddel megszentelve rosszhirét.
Óh mily csodás lakása lett a boldog
bűnnek, hogy benned lett vidám lakó,
hol szépség fátyla fedi el a foltot,
s minden gyönyör lesz, ami látható!
     Ügyelj, szivem, mert nagy jogod jele:
     s tompul a tőr, ha félrevágsz vele!

                         2

Lányarcot festett néked ős kezével,
vágyaim úr-úrnője! a Teremtés,
s gyenge szived, mint gyenge asszonyé ver:
de nincsen benned csalfa női lengés.
Szemed fényesebb, de nem olyan álnok,
s megaranyozza mind amire nézel,
ki férfialakoddal asszonyálmot
és férfiszemet egyenlőn igézel.
S talán először asszonytestre szánta
Természet-asszony, - de belészeretve
ébredő formád fiuvá kivánta,
vágyam számára hasztalan keretbe.
     Óh ha már nők kincsévé kelle lenned,
     hadd nékik gyönyöröd - s nekem szerelmed!