Színházban

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Színházban
szerző: Somlyó Zoltán

Langyos közelben, áldott puhaságban,
itt terülsz el leányan, haloványan:
te legtitkosabb, titkom, drága vágyam.

A félsötétben elsüppedve nem látsz.
Nyakad hevén ül egy vékony aranylánc,
mint selyemgyíkon villogó pazar ránc.

Fodros fejed libeg a lanyha fényben,
mint vad szeszély egy szende költeményben.
Ruhád redői égnek a setétben.

Az orkeszterben egy vad dal vonaglik.
Szájad kinyíl, vállad meg-megvonaglik,
véred eleven gőze felmorajlik.

Egy lágy szinész egy röpke nőre pillant…
Most, most a szemed szenvedőn megvillant…
A függöny hull – fölsrófolták a villanyt.

Az arcod ég. Kis kezed bústudatlan
ott babrál még a csipkeforgatagban. –
Egy kéjes perc – és rám nézel nyugodtan.