Szép lassan így lobbanna el...

Szép lassan így lobbanna el... szerző: Somlyó Zoltán

Élek-e még egyszer falun,
elcsendesült szelíd borúban,
rózsák és olajfák között,
mint egykor Alsódomborúban?
Lesve vasárnap alkonyon
távoli gyorsvonat zörejjét
és, hogy a vágy, mely még tüzel,
valahára mégis beteljék?

Élek-e még egyszer falun,
kavicsos udvar közepében?
Hol a diófa levele
altatódalt susog az éjben;
ahol a sűrű kert felől
oly andalító illat árad,
ahol a szív elcsendesül,
ahol a lélek sose fáradt.

Élek-e még egyszer falun,
oly gondtalan, oly felelőtlen? -
A kerítés mögött, ahol
Veronikára leskelődtem...
Ebéd után elalszom-e
vadszőlő-árnyékos lugasban,
míg fecskék húznak lassan el
a kékszín sugaras magasban...

Most ötvenkettő... Hatvanig
még nyolc év van... Ebből kitelnék...
Áthűsölnék még pár nyarat,
néhányszor békén kitelelnék...
Ha fellobbanna a szivem,
nem tudnám: emlék-e, remény-e?
Szép lassan így lobbanna el
a petróleumlámpa fénye...